Zvolszky (dedikált példány)

Előszó

Köztudott, hogy Magyarországon az expresszionista tradíciók - az abból kinövő poszt- és neo-kifejezésmódok - mindig csak kis szeletét képezték művészetünknek annak ellenére, hogy a magyar festők közül többen aktív résztvevői voltak a német expresszionizmusnak, sokukat megérintette z a stílus, de azután zömmel elfordultak tőle. így volt ez a tízes években, a két háború között (Rauscher György, Ámos Imre), közvetlen a II. világháború előtt és után (Szalay Lajos, Bán Béla) vagy a hatvanas években (Kondor Béla, Feledy Gyula) sőt akár az előző évtizedben, az újfestészet kiteljesedése idején is. Expresszív, túlfokozott, torzító alkotásmód jellemzi Zvolszky Zita munkásságát is, ami természetes, ha tudjuk, hogy a Képzőművészeti Főiskolán 1988-ban végző grafikus Szalay Lajost tartja mesterének, bár az évtized eleje óta gyakrabban veszi a kezébe az ecsetet és a krétát, mint a metszővasat, ha hozzálát kontúros, sokszor szimbolikus festményei elkészítéséhez. Ha másokéval akarjuk rokonítani Zvolszky munkáit, elsők között a nemrég elhunyt Simsay Ildikó vagy a festő-rajzoló Kovács Péter nevét említhetnénk. Stílusa - mint már említettem - az expresszionizmushoz köthető, de annak újfestészet utáni változatához, melyet némi metafizikus felhang is színez. Bújtatott vagy hangsúlyozott jelképei, csupasz gerincű figurái legtöbbször az elmúlásról, a halálról, a fájdalomról szólnak, még az olyan képén is, akár a kék tónusú, ölelkező, a házak felett lebegő szerelmeseket ábrázoló Város felett (1987) vagy mint a narratív morális utalásoktól sem mentes rajza, a Pad (1992), melynek egyik szélén öreg, mezítlábas, barázdált arcú csavargó ül, a másik sarkán, bár diszkréten elfordulva, de ugyanott, a csontvázként ábrázolt halál. Rokon témát - az elmúlást - jeleníti meg a sárgás-barnás Halottak kertje (1994), továbbá a Sárga út szárnyas kereszttel és koboldokkal (1995). A magány és a kiszolgáltatottság sugárzik a barna heverőn felhúzott térdekkel kuporgó sárga, ceruzakontúros aktból egyedül 1998). Vissza