Zuglói Capriccio

Fülszöveg

Egészen mostanáig semmit nem jelentett nekem Zugló. Jó, tudtam, Budapest egyik kerülete, történetesen a XIV. Többször átutaztam már rajta, semmi különös. Aztán egyszer a kezembe nyomott valaki egy kéziratot, hogy ezt olvassam el.
Azóta személyes ismerőseim vannak Zuglóban - olyanok, akik már akkor rég elporladtak, amikor még meg sem születtem.
De most már ismerem Storch Lalit, az égetnivaló osztálytársat, akit -ha rossz jegyet vitt haza - az udvaron verte meg az apja vizes gumislaug-gal. Ismerem a házat, ahol lakott Szalai Jóska, akit tangóharmonikázni taníttattak, s minden iskolai ünnepélyen eljátszotta a Trubadurból a cigánykórust.
Most már én is látom, ahogy a járdán egy öregúr két szatyorban nyolc üveg szódavizet cipel haza. Hallom a valahai Zugló hangjait: „Szódavi-zes, szóóódás!" Ezt kiáltotta valaha a szódás a triciklijéről, s ha időben kirohantam volna az üres szódásüveggel, én is kaphattam tőle egy telit egy forint húsz fillérért.
Látom a vándorzenészt is. Az idősebb,... Tovább

Fülszöveg

Egészen mostanáig semmit nem jelentett nekem Zugló. Jó, tudtam, Budapest egyik kerülete, történetesen a XIV. Többször átutaztam már rajta, semmi különös. Aztán egyszer a kezembe nyomott valaki egy kéziratot, hogy ezt olvassam el.
Azóta személyes ismerőseim vannak Zuglóban - olyanok, akik már akkor rég elporladtak, amikor még meg sem születtem.
De most már ismerem Storch Lalit, az égetnivaló osztálytársat, akit -ha rossz jegyet vitt haza - az udvaron verte meg az apja vizes gumislaug-gal. Ismerem a házat, ahol lakott Szalai Jóska, akit tangóharmonikázni taníttattak, s minden iskolai ünnepélyen eljátszotta a Trubadurból a cigánykórust.
Most már én is látom, ahogy a járdán egy öregúr két szatyorban nyolc üveg szódavizet cipel haza. Hallom a valahai Zugló hangjait: „Szódavi-zes, szóóódás!" Ezt kiáltotta valaha a szódás a triciklijéről, s ha időben kirohantam volna az üres szódásüveggel, én is kaphattam tőle egy telit egy forint húsz fillérért.
Látom a vándorzenészt is. Az idősebb, szomorú arcú férfit, kopott, öreg öltönyben, aki megállt az udvar közepén, elővette tokjából a hegedűt és játszani kezdett valami édesbús melódiát. Már nekem is visszainteget elhaladtában.
Megismerem Ványolos bácsit is, a kicsi, gömbölyded cipészt, aki folyton aggódott a lányáért. Joggal, mert a Ványolos Irén már tizennégy évesen is igencsak nőies volt, majd kiesett a fiúk szeme, amikor büszkén, feltartott fejjel, szája sarkán azzal a mosollyal végigbillegett az utcán, miközben másfél fejjel alacsonyabb apja csak szaporázta mellette. Ismerem őket - bár az a billegés még nem megy
Már nekem is itt a fiókban a Margótól kapott blokk. A kávé „durit" üvegpohárban érkezett nekem is, sárga, eloxált alumínium tálkán, mellette apró mokkacukor és sárga alumínium kanál.
Nekem nem - de a szerzőnek, Mach Andrásnak a zuglói karácsony a gyerek- és kamaszkor karácsonyait jelenti. Ajándékvárást, ajándékok rejtegetését, anyja rendszeresen elhangzó előzetesét, hogy „idén megint szegény Jézuskánk lesz, mert szűkös a pénztárca". Aztán mégis lehetett örülni egy-egy sálnak, könyvnek, játéknak.
Mi pedig annak a könyvnek örülhetünk, amely közelebb hozott egy olyan világot, amelyet akár ismerhettünk is volna. Vissza