Fülszöveg
A költő írja új könyvéről:
"Ami történik, jobbára rajtunk kívül és nélkülünk történik, s hogy a világot alakíthassuk a legszűkebb körön túl, még saját sorsunkat illetően is, legtöbbször öngyötrő sóvárgás marad. Még a látszólag szerencsésen tevékeny élet is mélyében teli van esetlegességgel, homályokkal és bizonytalansággal.
S ha nem elégít ki a felszín pórázon tartott hétköznapisága, abban keresünk feloldást, ami bennünk történik, s aminek jó esetben nyoma marad lelkünk belső naplójában.
Egy ilyen belső naplót tart kezében az olvasó.
Időrendje, külső kiváltó okai sokszor bizonytalanok, a gondolatok csapongásai térben és időben lehetnek önkényesek, hullámzásként átfedik egymást, egyik kiolthatja vagy erősítheti a másikat, lehetnek vitathatók is, de mindez bennünk terem, agyunk el-elakadó és újrarendülő malomzúgásában.
Mert zúg a malom, mely a világot őrli, s egy-egy reccsenés-roppanás jelzi, hogy kívül-belül még sok minden megőrölhetetlen, s jobb óráinkban módunk van látni és...
Tovább
Fülszöveg
A költő írja új könyvéről:
"Ami történik, jobbára rajtunk kívül és nélkülünk történik, s hogy a világot alakíthassuk a legszűkebb körön túl, még saját sorsunkat illetően is, legtöbbször öngyötrő sóvárgás marad. Még a látszólag szerencsésen tevékeny élet is mélyében teli van esetlegességgel, homályokkal és bizonytalansággal.
S ha nem elégít ki a felszín pórázon tartott hétköznapisága, abban keresünk feloldást, ami bennünk történik, s aminek jó esetben nyoma marad lelkünk belső naplójában.
Egy ilyen belső naplót tart kezében az olvasó.
Időrendje, külső kiváltó okai sokszor bizonytalanok, a gondolatok csapongásai térben és időben lehetnek önkényesek, hullámzásként átfedik egymást, egyik kiolthatja vagy erősítheti a másikat, lehetnek vitathatók is, de mindez bennünk terem, agyunk el-elakadó és újrarendülő malomzúgásában.
Mert zúg a malom, mely a világot őrli, s egy-egy reccsenés-roppanás jelzi, hogy kívül-belül még sok minden megőrölhetetlen, s jobb óráinkban módunk van látni és érezni, ahogy hányódunk a remény és a csüggedés testvéri fogaskerekei között: ilyenkor megállítunk egy pillanatot.
Már nem áltatjuk, de nem is adjuk föl magunkat, ragaszkodunk életünk vállalt értelméhez tagadva és szembeszegülve is, már nem ujjongunk, de kiállunk érte. S mert soha nem lehetünk menekülő kiábrándultak, jelen vagyunk, s válaszolunk a sorsnak."
Vissza