Előszó
Zsuzsi húgom a minap meglátogatott. Mint a szélvész, úgy rontott be, elpanaszolta sérelmeit és erélyesen követelte jogait.
- Hát mi lesz velünk, - mondta Zsuzsi, - elfelejtenek bennünket, nem...
Tovább
Előszó
Zsuzsi húgom a minap meglátogatott. Mint a szélvész, úgy rontott be, elpanaszolta sérelmeit és erélyesen követelte jogait.
- Hát mi lesz velünk, - mondta Zsuzsi, - elfelejtenek bennünket, nem törődnek velünk, semmit sem tesznek értünk kislányokért?!
- Hogy-hogy? Semmit sem tesznek értetek?
- No igen, - ismerte be a kis áldozati bárány, -- írnak nekünk regényeket, történeteket, van hetilapunk is, de hát ez mind semmi! Valami komoly dolog kellene nekünk, mint a felnőtteknek, hiszen éppen tegnap mondta nagypapa, hogy manapság már nincsenek gyerekek!
- Ejha, Zsuzsika, talán szakácskönyvet akarsz, vagy valami bölcsészettant?
- Dehogy, - mondta Zsuzsi fejcsóválva, - olyan könyvet szeretnék, és velem együtt a többi kislány is, amelyből megtanulhatnék, hogyan viselkedjünk a világban! Igen, szeretnénk mindent tudni, hogyan viselkedjünk az ebédlőben, a fogadószobában, látogatóban, szóval mindenhol. Hiszen a felnőtteknek is írnak ilyenféle könyveket.
- De Zsuzsika, - vetettem közbe, - neked van apukád, anyukád, vannak tanáraid, akik sokkal jobban megtanítanak minderre, mint bárki más.
- Igaz, - hagyta helyben Zsuzsi, - de milyen segítség lenne apukának, anyukának és mind a felnőtteknek, ha volna egy könyvünk, amely megtanít bennünket egy csomó dologra, amit aztán nekik nem kell unos-untalan ismételni! És amellett remekül szórakoztatna is bennünket!
Vissza