Zsuzsika álma

Előszó

Részlet a könyvből:

Hirtelen élénk szellő osont át a homokos tenniszpályát beárnyékoló hársak gályáin. Elsárgult levelek szállingóztak erre-arra s aranyos foltokban váltak ki a látóhatár kékségéből.
A fiatal De Berlyné, aki kertiszékén hanyagul hátradőlve, valami folyóiratot futott át, kissé összeborzongott, mire fázós mozdulattal szorította jobban vállához a testét beburkoló finom gyapjukendőt.
A fiatalasszony fölemelte fejét. Tekintete a játszó párokon pihent meg. Azok, ugy látszik, tudomást se vettek arról, hogy még a legszebb szeptemberi napok alkonyát is hirtelen hűvösség járja át, amely a zord napok közeledését hirdeti.
De Berlyné szokott közömbösségével megkérdezte :
- Abbahagyj átok-e valahára? Már félötre jár az idő és hűvösödik!
Kitörő kacaj, a játék gyors fordulataitól félbeszakított fölkiáltások feleltek kérdésére.
- Hűvösödik! . . . Miért nem játszol hát velünk, Márta? Akkor meg a melegre panaszkodnál.
- Vigyázzon, Zsuzsika! Magán a sor . . . Hátráljon kissé! . . . Úgy . . .
- Hurrá ! .. . Harminc-harminc!. . .
- Megnyerjük! - kiáltotta Zsuzsi sugárzó arccal játszófelének. De Flers Györgynek. Ez a sudár termetű, huszonnyolc-harminc év körüli csinos fiatalember rendkivül választékosan festett fehér gyapjuruhájában.
- Magam is bizakodom benne! Ha magával szövetkezem, ugy érzem, csodákat tudok művelni! - felelt mosolyogva a fiatalember és szemét a labdára függesztette, mely művészies ivet irt le az ég kékjén, mielőtt odarepült hozzá. Vissza