A rácsapások napja (dedikált példány)

Fülszöveg

Az író - önmagáról:
"Gyulán születtem 1932-ben. Gyerekkorom - mert ilyenkor illendő erről szólni - a lehető leghétköznapibb volt, egyszerű, jól felismerhető határokkal: az Illatos úttól egészen a közvágóhídig terjedt; ideértve természetesen a hurkasütőbódét, a grundokat, valamennyi lapos kocsi hátulját, kóbor kutyákat, a KAOE-pályát, henteslegényeket, részeges szenteket, valamint a Nagyvásártelepet összes hajnali trógerával együtt.
Legnagyobb bölcsességem - ha annak nevezhető - egy túlságosan hosszúra nyúlt éjszakai műszakban szereztem, hasonszőrűtől: - Dolgozni kell megtanulni, öregem!
Voltam vadászrepülő és motorszerelő. jelenleg is szakmámban dolgozom. S hogy miért írok? Mondhatnék igaz és nem igaz dolgokat, nagyképűen kijelenthetném, hogy meg akarom váltani a világot, az ember helyét keresem a változó világban stb. De nem tudom mondani, azaz egyet mégis: érzem magam."
"Magasan történt. Tízezer méter felett. Itt már felhők sem voltak, csak a szél meg ő, az ember. Egyre emelkedett, konokul, meredek szögben, rá se hederített a szélre. Repült, úgy érezte a kezdet kezdete ta, amikor bekövetkezett... régen várta ezt a remegést. a föld már régen megadta az engedélyt a gép elhagyására, amikor úgy döntött: katapultál ... Zuhant ... A szamártövis fölött az ég kékjében, egy valószínűtlenül apró fekete pont közeledett és ez, ami bogár is, madár is lehetett, egyre nagyobbodott. A fákon túl valaki látta: szárnyai vannak, de nagyon rövidek, esetlenek. Bogár hát nem lehetett, madár sem. A mélyben zöld volt minden. A szamártövis virágai püspöklila színűek voltak."
A szerző Üzenet című elbeszéléséből idéztük a fenti sorokat. Az utat a boldog, győzelmes repüléstől a pontosan bemért, értelemmel fegyelmezett zuhanáson át a halálig. Zsombok Tímár első kötetével jelentkezik, de azt kell mondanunk: keményen megmunkált, jó és fontos novellákat ír. Írásainak témáját - miként az előbbi novellában is - gyakran a repülésből meríti. Köze van - minden sora, lüktető, súlyos mondatai azt üzenik - hogy köze van, ahhoz, amit ír - akár átélte, akár nem -, eggyéforrott írásainak anyagával, embereivel. A munkásokkal és hullámzó kukoricatáblákkal, a sárkányeregetővel, aki hosszúra metélt édesgyökér farkot kötött a repülőre, a gyerekkel, akinek három forgó van a fején, és aki barátja volt a lezuhant repülőstisztnek.
Zsombok Tímár valami újat tud az emberről. A modern mitológiát tudja: ember-gép-költészet kapcsolatáról. Legfontosabb üzenete könyvének a helytállás, minden időben. mert ha ember: úgy ember, hogy megcsinálja, amit tud. Ezzel tartozik - kinek? mindenkinek - de önmagának, bizonyosan. Vissza