Zsolti meséi

Előszó

Részlet a könyvből:
A röjtökmuzsaji kiskakas
Történt egyszer, hogy Rózsi néni, a Kabala cica gazdája egy élénkpiros taréjú kiskakast vett a soproni piacon. Míg utaztak hazafelé, Röjtökmuzsajra, a buszon néhányszor elkukorította magát a kis jószág, kíváncsian ki-kidugta a fejét a kosárból, mintha csak kérdezte volna:
- Ugye, jó helyre kerülök?
Nem is csalatkozott. Vidáman csipegette a füvet az udvaron, s napjában számtalanszor kackiásan elvonult Rózsi néni ajtaja előtt aprót kukorítva.
Társasága is akadt. Kabala cicán kívül Bukfenc, a szőrgombolyag pulikutya és Cézár, a karcsú, izmos farkaskutya alkotta ismeretségi körét.
Vidáman teltek napjai, míg egyszer az ajtó előtt kackiásan elvonulva a következő szavakra nem lesz figyelmes:
- Vasárnap levágjuk a kiskakast, - mondja Rózsi néni - te Kabala a beleket kapod meg, Ti meg Bukfenc és Cézár a csontokból lakmároztok. Addig is figyeljetek rá, nehogy valamiképpen lába keljen.
A kiskakas abban a pillanatban világgá ment volna bújában. Ám még ha tudja is, merre induljon, akkor sem lett volna rá módja, mert Kabala és a két kutyus nem tévesztette őt szem elől. Mindig a nyomában voltak. Egyszer a kiskakas megdühödött, felborzolta a tollát, és szembefordult velük:
- Mit jártok a nyomomban mindig, ti hóhérok?! Pipihúsra fáj a fogatok, mi? Már a szátokat is nyaljátok előre a jó falatokra! Nem szégyellitek magatokat?! Inkább segítenétek megbújni valahol! Inkább mentenétek meg a fazékban főléstől, mint jóbarátot illik!
A két kutyus és Kabala cica bizony fülig pirult ezekre a szavakra. El is határozták, hogy a kiskakasnak búvóhelyet csinálnak. Megmentik őt a vasárnapi fazéktól. Vissza