Zsoltároskönyvünk az Ige mérlegén

Előszó

Részlet:

Az igazi keresztyén istentiszteletben, (amely alkalommal, református felfogás szerint, mindenkor a szövetséges Ur-Isten találkozik az Ő szövetséges népével) nagy súlyt kell helyezni az énekekre és természetesen az éneklésre is, mert az énekek által a gyülekezet énekelve is imádkozik és énekléssel is dicséri az Istent.
Miután tehát itt az Isten szolgálatának egy egészen különleges és egyedülálló formájáról van szó, itt is előtérbe kell állítanunk azt a - már a régi reformátusok által is hangsúlyozott - nagy tételt, hogy nem az ember, hanem Isten határozhatja meg egyedül azt, hogy hogyan kell Őt szolgálnunk az istentiszteletek alkalmával is. Ez pedig azt jelenti, hogy valamint tehát a református egyházak életében - bibliai alapon - nem lehet szó a „magaválasztotta istentisztelet" (Kol. 2:23.) gondolatának érvényesüléséről általában, ugyanúgy nem lehet szó, a „magaválasztotta énekek" alkalmazásáról sem, amikor Istennek énekléssel való dicsőítéséről beszélünk.
A kiindulási pont tehát már a régi reformátusoknál is ez volt : „Isten házában ne hangozzék semmi más, mint Isten Igéje, még az éneklésben is!" Ezért állította Kálvin is oly nagy erővel előtérbe Dávid zsoltárait, mint a különleges isteni Kijelentés Szentlélek által inspirált felséges ajándékait, mondván: „Ha azokat énekeljük, bizonyosak vagyunk afelől, hogy Isten helyezi a szavakat a szánkba, mintha ő maga énekelne bennünk, az Ő saját dicsőségére." Vissza