Éva lányom

Előszó

Éva naplóját 1945-ben megtaláltam Nagyváradon. Hűséges szakácsnőnk, Szabó Mariska őrizte. Én Éva anyja vagyok, akit Ő Áginak hívott. Abban a földi pokolban, amit nagyváradi gettónak neveztek 1944-ben, elválasztott bennünket az emberi gonoszság és kegyetlenség. Én Bergen-Belsenbe kerültem, sorsom később jobbra fordult, kijutottam Svájcba, Éva 1944 október 17-én meghalt Auschwitzban. Éva, mióta barátnőjét, a kis Münzer Mártát 1941-ben jóformán a tejszínhabos eper mellől vagonba tették különös módon megváltozott. Valóságos mániájává vált, hogy ő és mi mindannyian, akiket szeretett, erre a sorsra juthatunk. Nehéz volt az érzékeny, rendkívül értelmes kisleányt ettől a már-már kényszerképzetévé fajult félelmétől megszabadítani. Amint naplójában is olvasható, valahogyan megnyugtattuk akkor még logikusnak látszó magyarázatokkal... Vissza

Fülszöveg

A magyar Anne Frank

Heyman Évát 1944-ben, Nagyváradon hurcolták előbb gettóba, majd Auschwitzba, ahol személyesen Mengele küldte a halálba. Tizenhárom éves volt. Titkos naplóját édesanyja találta meg, aki könyvvé formálta, és kiadta. Az olykor érezhető anyai beavatkozástól a napló még megrázóbb lett, főként, mert tudjuk: a megjelenés után Éva édesanyja mély depresszióba esett, majd öngyilkos lett. A napló azóta megjelent angolul és héberül is, de magyarul, 1948 óta egyszer sem.
Éva, aki körül napról napra esett szét megszokott világa, az utolsó pillanatig próbálta élni a kamaszlányok szokásos életét: szerelem, barátságok, család... Azután a napló 1944. május 30-adikán félbeszakad...

"- No, nézd csak - üvöltött Mengele -, még rühes is vagy, te béka! Mars fel az autóra! - Mengele sárga színűre festett teherautóval szállíttatta az emberanyagot krematóriumai számára. Évát, szemtanúk szerint, maga Mengele tuszkolta fel a halálautóra. Így végződött a tizenhárom éves Éva élete, éppen Lengyelországban, amitől 1941 óta félt."

"Pedig, kis Naplóm, én nem akarok meghalni, én még akkor is élni akarok, ha egyedül az egész körzetből csak én maradhatnék itt. Én egy pincében, vagy egy padláson, vagy bármilyen lyukban is kivárnám a háború végét, én, kis Naplóm, még a kancsi csendőrtől, aki elvitte a lisztet tőlünk, még attól is hagynám magam megcsókolni, csak ne öljenek meg, csak hagyjanak élni!" Vissza