Kedves órák

Előszó

Részlet a könyvből:

Atlasz és a tükör.

A mi kis Elek barátunk igen szorgalmas tanuló volt, de azért, amint mondani szokták, ő kelme bizony nem találta volna föl a puskaport. Bár sohse találta volna föl senki! No, de most nem a puskaporról beszélünk, hanem Elek öcsénkről. Hát ez az Elek, gyerekek, második gimnázista korában egyszer nagy büszkén azzal a hirrel jön haza, hogy egyest kapott ám a magyar irásbeli feladatból.
- Aztán mit kellett leirni, te? kérdeztem tőle.
- Azt kellett leirni, bácsi, - válaszolta a kis diák,- hogy egyszer egy kutya csontot talált a tó partján is ahogy elkezdte rágni, hát egyszer csak látja, hogy a tóban is csontot rág ám egy kutya.
- Két csont mégis csak több, mint egy csont, - gondolta magában erre a mi ebünk és se szó, se beszéd, nagy mohón utána kapott annak a másik csontnak, amit a lóban látott a másik kutya szájában. Természetesen, amint utána kapott, kiejtette a szájából a csontot, a csont beleesett a vízbe és rögtön lesülyedt a tó fenekére. A kutya mérgesen nézett a csont után a vizbe, amelynek tükréből már az a bizonyos másik kutya is épp olyan mérgesen, de épp ugy csont nélkül bámult vissza reája. És ez nem is lehetett másként, mert hiszen az a másik kutya azzal a másik csonttal tulajdonkép nem volt más, mint a tóba tekintő ebnek a tükörképe. Hát erre kaptam én egyest a magyar feladatból, bácsi. Vissza