Jóság úrfi

Előszó

Részlet a könyvből:
Volt egyszer egy asszony, ügy hívták: a Bánat anyja. A fiának is furcsa neve volt: Jóság úrfi. Különös emberek voltak. Az asszony szivéből mindennap hét sötét vércsepp hullott, amit felfogott egy gyolcs szalagra s annak olyan lett lassan a színe a sok ráhullott vértől, mint a fekete éjszaka. Amint Jóság úrfi egyszer nagyobb lett, feltűnt neki édesanyjának a szomorúsága és egyszer megleste, amint éppen szíve vérét hullatta. Nem állhatta meg szó nélkül:
- Édesanyám, áruld el nekem, miért van az, hogy mindig szomorú vagy és hét vércsepp hull a szívedből naponta. Fiad vagyok és ugyancsak fáj nekem a Te szomorúságod és vérhullásod. Hátha tudnék segíteni, márcsak azért is, mert Te asszony vagy, én meg mihamar férfikorba érek s a férfiember tettel segít ott, ahol az asszonynak csak könnyei vannak.
A Bánat anyja megsímogatta a feltüzesedett fiú fejét és lemondóan sóhajtott.
- Nem mindennapi baj az én bajom, gyenge legény vagy te ahhoz, hogy segíts rajtam, amikor én sem tudom megorvosolni, pedig haj, de régóta próbálgatom.
Jóság úrfi erősködött:
- Mégis, édesanyám, hadd tudjam meg én is. Azzal már nem lesz rosszabb, ha engem is beleavatsz a bajodba és én is megpróbálok mindent, ami erőmtől telik.
És addig-addig noszogatta, míg a Bánat anyja rászánta magát:
- Megátkoztak engem a te születésedkor, mert büszke voltam rád nagyon; hogy addig mindig szomorú legyek és hét vércsepp hulljék a szivemből mindennap, míg valaki arra nem vállalkozik, hogy piros kankalinok szirmából szed annyit, amiből egy ruhát tudnak szőni a Virágszövő lányok, amit el kell vinni a virágok és örömök apjához, aki az ujjaiba és nyakfodrába három szál hajat sző: egy ezüstöt, egy aranyat és egy vasból valót. Ha ezt a ruhát felvehetném, menten meggyógyulnék. Vissza