Zsidó és keresztény filozófusok a középkorban

Fülszöveg

A 12. századi egyetemes gondolkodás egyik legjelentősebb mestere az a zsidó filozófus, akit görögös névalakban Maimonidészként (1138-1204) ismerünk. Ő egy személyben is reprezentálja a könyvünkben vizsgált szellemi kölcsönhatásokat. Córdobában született, de tizenhárom évesen már menekülnie kellett a korabeli almohád üldözések miatt, s ezért végigvándorolta a fél világot, kezdve a sort a marokkói Feztől, Jeruzsálemen keresztül élete utolsó színhelyéig, Ó-Kairó külvárosáig, a korabeli zsidóság egyik szellemi fellegváráig. Fostatig. Menekülése közben rövidebb-hosszabb időt töltött az adott helyek legjelentősebb mestereinél, s így kézenfekvő volt számára az a kivételes lehetőség, hogy személyesen ismerje meg korának kiemelkedő gondolkodóit, s azok tanításait.
Ebben a szellemi környezetben egyaránt beavatást kapott a korabeli zsidó és muszUm tanításokba, melyeket enciklopédikus elméjével szintézisbe állított, s ezek összegző eredményeit később továbbadta a következő nemzedékek... Tovább

Fülszöveg

A 12. századi egyetemes gondolkodás egyik legjelentősebb mestere az a zsidó filozófus, akit görögös névalakban Maimonidészként (1138-1204) ismerünk. Ő egy személyben is reprezentálja a könyvünkben vizsgált szellemi kölcsönhatásokat. Córdobában született, de tizenhárom évesen már menekülnie kellett a korabeli almohád üldözések miatt, s ezért végigvándorolta a fél világot, kezdve a sort a marokkói Feztől, Jeruzsálemen keresztül élete utolsó színhelyéig, Ó-Kairó külvárosáig, a korabeli zsidóság egyik szellemi fellegváráig. Fostatig. Menekülése közben rövidebb-hosszabb időt töltött az adott helyek legjelentősebb mestereinél, s így kézenfekvő volt számára az a kivételes lehetőség, hogy személyesen ismerje meg korának kiemelkedő gondolkodóit, s azok tanításait.
Ebben a szellemi környezetben egyaránt beavatást kapott a korabeli zsidó és muszUm tanításokba, melyeket enciklopédikus elméjével szintézisbe állított, s ezek összegző eredményeit később továbbadta a következő nemzedékek számára. Ennek tudható be az is, hogy a skolasztika nagy képviselői, kezdve a sort Albertus Magnusszal, majd az ő legtehetségesebb tanítványával, Aquinói Tamással, nemcsak kiválóan ismerték latin fordításban Maimoni korszakos művét, A tévelygők útmutatóját, hanem azt számos alkalommal felhasználták és idézték is, elsősorban a Szentírás értelmezésénél, valamint az istenérvek tekintetében.
Útmutatö]áva\. nemcsak zsidó és arab körökben keltett igen nagy feltűnést, hanem a keresztény skolasztikusokra gyakorolt hatásával is beírta magát a bölcselet történetébe. Aktualitásából mit sem vesztett napjainkban sem, hiszen a hit és tudás szintézisének keresése ma is mélyen foglalkoztatja az egyetemes vallásbölcselet művelőit. Nem véletien az sem, hogy gyakran nevezték a „zsidó Arisztotelésznek", mint aki a metafizikai kérdéseket sikeresen összhangba hozta a Szentírás tanításaival. Az általános közvélekedés szerint Maimoni a „második Mózes", aki a tudatianság Micráimjából (Egyiptom) újra ki tudta vezetni a zsidóságot.
A történelem során sok vitára és félreértésre adott már okot ez a könyv, de tény, hogy máig a nemzetközi kutatás érdeklődésének középpontjában van, és a legtöbbet magyarázott és idézett középkori zsidó műként tartják számon, amelyet időről-időre új fordításokkal aktualizálnak. Ezért az Útmutató átfogó ismerete megkerülhetetlen a vallásbölcselet kutatói számára.
Babits Antal
ITSRN g7S-Qlí1-SI SQ-IJ-? I Vissza