Zsennyei Műhely

Előszó

Átlapozva a Zsennyei Műhely húsz éves történetét bemutató könyv kéziratát, elolvasva a számomra ismert és ismeretlen szerzők előadásainak szövegét régi, de felejthetetlen emlékek ébrednek bennem. Talán tizenöt éve lehet annak, hogy néhány hónapos időeltéréssel alkalmam volt a Heraklion-i múzeum és a Mexico Cityben létesített indián múzeum csodálatos cserépedényeiben gyönyörködni. Elgondolkodtam azon, hogy ez a két egymástól - nemcsak földrajzilag - oly távol eső kultúra milyen megdöbbentően hasonló formákkal ruházta fel mindennapi használati tárgyait. Nyilvánvaló, hogy ez a hasonlóság egy "új technológiának", a korongnak egymástól független "felfedezésével" függ össze. A korong forgatása és a kezek ölelő-simogató mozgása szinte magától értetődően hozza létre a hasonló formákat. Az ember, a technika és az alkotás (vagy ha úgy tetszik: a termék) talán soha nem volt ilyen szerves kapcsolatban egymással, mint ahogy ez az ősi fazekas tárgyakban megjelenik. Bár a későbbi kultúrák - ahogy erre Mittelholz Mihály utal - a díszítés szimbólikus nyelvén fejezték ki magukat, a kerámiának máig is meghatározó esztétikai eleme maradt a forma. A nyolcvanas években gyakran megfordultam Magyarszombatfán és megcsodálhattam Varga Sándor bácsinak a népművészet érdemes mesterének alkotásait. Az öreg nehezen vált meg azoktól és csak hosszas könyörgés után sikerült néhány darabot megvásárolnom tőle. Ma is elgyönyörködöm a hasznosság és a szépség tökéletes harmóniáján, amely ezekben az edényekben testesül meg. Olyan edényekben, amelyek nem dísztárgyak, nem ünnepi alkalmak kellékei, hanem a mindennapi életben használt eszközök. A design egyik alapvető problémája az, hogy miként tudja a tömegtermelés által produkált tárgyak esetében létrehozni azt a személyes intim kapcsolatot, amelyet az egyedi (és lényegében ősi módszerekkel készített) használati tárgyak tudnak megvalósítani. Ez a probléma egyáltalán nem új keletű.
Nemrégiben egy antikváriumban bukkantam rá az egykori Irodalom című folyóirat 1927. évi kötetére, amelynek egyik írása a Gödöllői Művésztelep történetével foglalkozik. A telep 1901-ben alakult meg és iparművészeknek adott otthont. Legfőbb anyaguk a textil volt, amelyből nem dísz, hanem használati tárgyakat készítettek. Érdemes a telep tevékenységét méltató írás néhány sorát idézni: "Formában, tartalomban (hogy ne használjam a nagyon irodalmi gyökerű «műfaj» szót) olyan művészeket keletkeztettek, amely a maga elterjedtségével, nagy közönségűségével, soha nem látott hatóképességével valóban művészetté és a kor művészetévé szervesedett. Ennek a művészeti forradalomnak egyik legfontosabb következménye éppen az lett, hogy a közönségben a művészet igénye szükségletté mélyült. A művészet népszerűsödése nemcsak felületi szélességben áradt a társadalom életébe, hanem mélységeiben is termékennyé áztatta talaját. Olyan szükségletté vált, melyet életünk minden vonalán, minden szétszóródó eszközében elvvé, principiummá kezdtünk emelni. Művészi reklámok, házieszközök, bútorok, színes ablakok, keretek stb. kora jött el. "Úgy tűnik, hogy a szerző túlságosan optimista módon ítélte meg a helyzetet. Ezt igazolja e válogatás bevezető írása is. Mélyen egyetértek azzal, hogy a design elválaszthatatlan az életmódtól, anyagi helyzettől, közérzettől, ezért csak komplex jelenségként értelmezhető. Hozzá kell tenni azonban, hogy a komplex értelmezést napjainkban - és különösen az átalakuló társadalmi és gazdasági rendszerekben - rendkívüli módon nehezíti, hogy az életmód, az anyagi helyzet és a közérzet önmagunkban is rendkívül heterogén képet mutatnak. Ugyanakkor (és ez furcsa paradoxon) a magyar lakosság meghatározóan nagy része egyforma házakban, egyforma lakásokban, egyforma bútorok és tárgyak között él. És tudomásul kell venni, hogy az átlagember számára egyre inkább csak a tömeggyártás által kínált termékek lesznek hozzáférhetők. Ezért a design talán legfontosabb feladata az, - különösen például egy lakás, vagy iroda hangulatát alapvetően meghatározó termékeknél - hogy helyet adjon az egyéni ízlés érvényesülésének is. Ha valaki mindenhol otthon érzi magát, akkor természetes módon arra gondolunk, hogy az illetőt sokoldalú és szerencsés alkattal ajándékozta meg a sors. De ha valaki azért érzi magát mindenhol otthon, mert teljesen azonos tárgyi környezet veszi körül, akkor már a "szép új világ" egyáltalán nem vonzó, az egyéniséget kiiktató, sajnos nem is nagyon utópisztikus képéhez közelítünk. Nagyon kétséges annak a hetven évvel ezelőtti megállapításnak igazsága, hogy a "közönségben a művészet igénye szükségletté mélyült". Hogy ez nem így van, ebben nem egyértelműen a "közönség" hibáztatható és nem is a mai kor iparművészei, formatervezői. Teljesen jogos az a kérdés, hogy vajon a termelésben és a hozzá kapcsolódó tevékenységekben létrejön-e a design, a marketing és a PR optimális aránya, amely a több szerző által is vázolt célok megvalósítását segíti elő. Talán nem alaptalan az az aggályom, hogy az agresszív és sokszor ízléstelen reklám mellett háttérbe szorul a design szerepe. És talán nem fognak a haladás ellenségének tartani, ha a multinacionális vállalatok térhódítását látva felteszem azt a kérdést, hogy a hazai kutatás-fejlesztés mellett nem kell-e féltenünk a hazai design jövőjét is?
Szeretnék optimista lenni és bízni abban, hogy kiegyensúlyozott közérzetemhez nemcsak Varga Sándor bácsi cserepei, vagy távoli múzeumok gyönyörű tárgyai, hanem a tömegtermelés által produkált és a designerek munkásságának nyomait hordozó tárgyak is hozzá fognak járulni.
Az OMFB mindig fontos feladatának tekintette a hazai formatervezés támogatását, abból a meggyőződésből kiindulva, hogy az ipari termékeknél a forma többet jelent annál, mint ami az értelmező szótárban megfogalmazható. A forma a termékkinnováció fontos, sok esetben meghatározó eleme. Alkotóinak, a designereknek tevékenységét ennek megfelelő súllyal kell kezelni.
Tanulságos és érdekes gyűjtemény ez a kötet. Jó lenne, ha elgondolkodtatná azokat is, akik sokat tehetnek a Zsennyei Műhely továbbélése érdekében. (Dr. Bihari István - az OMFB Tanács Elnöke) Vissza