Zsarát

Előszó

Részlet a könyvből:
Lárk gyakran gondolt arra, hogy ha nem lett volna ott újszülött fia, nem élte volna túl a felesége, Mikra halálát. Részben azért sikerült életben maradnia, mert a csecsemőnek élő, tevékeny apára volt szüksége, aki reggelenként felkel, és keményen dolgozik egész nap; részben pedig maga a gyermek miatt. Milyen jó természetű kisbaba volt, milyen nyugodt! Gügyögése és kacagása zene volt, a szeme pedig gesztenyebarna, mint halott édesanyjáé.
Lárk vadőr volt egy alacsonyabb rangú földesúr folyóparti birtokán a délkeleti királyságban, Hegyvízföldén. Mikor Lárk visszatért szállására egy-egy nyeregben töltött nap után, szinte féltékenyen vette ki a kisbabát a dada karjából. Porosan, izzadság- és lószagot árasztva magához ölelte a kisfiút, leült felesége régi hintaszékébe, és lehunyta a szemét. Néha sírt, s a könnyek tiszta csíkokat festettek maszatos arcára, de ezt mindig némán tette, hogy ne mulassza el a gyermek hangját. A csecsemő figyelte őt. Tekintete megnyugtatta Lárkot. A dada azt mondta, szokatlan, hogy egy ilyen kisbaba ennyire figyelmesen nézzen.
- Nem jó hír - figyelmeztette Lárkot -, ha egy gyermeknek különös szemei vannak.
De Lárk képtelen volt aggódni. A dada kettejük helyett is eleget aggodalmaskodott. Minden reggel megvizsgálta a kisbaba szemeit, ami az újdonsült szülők kimondatlan szokása volt a hét királyságban, Vissza