Zsáky István festőművész kiállítása 1980

Előszó

Lassan két évtizede lesz, hogy 1961-ben először jelentkezett műveivel Szarvason Zsáky István festőművész. Az akkori meghívóban Fodor József - többek között - azért ajánlotta a kiállító munkásságát a látogatók figyelmébe, mert "A valóság, az élet tükrözésére, a szépség tolmácsolására vállalkozik..." Zsáky István művészalakjának, magatartásának alapja két évtized alatt sem változott. Következetesen halad ma is a valóság, az élet és a szépség útján. Művészeti világa szorosan és szervesen, széttéphetetlenül kapcsolódik emberi környezetéhez, az Alföldhöz, a békési tájhoz, és a benne élő emberhez. Mindahhoz tehát, amivel naponta találkozik, ami megújuló élményt ad számára, amelyet jól ismer és amelynek Radnóti emberközelsége, bensőségessége szinte minden művében jelen van. A Körös-part füzesei, vizének nyugalma, csónakjainak emberidéző pihenése ugyanúgy élményforrás számára, mint a kisházak összebújása. A tájban azonban felfedezi az azt alakító benne munkálkodó embert is. Különösen közel állnak festőpalettájához az életet átdolgozó, szikár, szoborként felmagasodó parasztasszonyok, akiket mindig etikai jelentést is hordozó aurával, fényudvarral vesz körül. Emellett ember-állat ősi kapcsolata és a festészet "örök" témája a virágok is mozgásba hozzák ecsetjét.
Nem másolja, hanem átírja, újjáteremti a valóságot és teszi ezt szemlélődő lírával. Műveiben harmónia, rend, nyugalom él, melyet rajzi hűség, együttélő színek és kiegyensúlyozott, szilárd képesítés útján valósít meg. Színei egybecsengőek, de sohasem monotonak. Utóbbi éveinek munkáiban az átírás új útjára lépett. Ha elődöt keresünk Ecol de Paris analitikus módszerében találunk hasonlóságot, anélkül azonban, hogy az epigonizmusként jelentkezne. A módszer sajátos, helyi élmények, lokális színek valóságának meggyőző megjelenítésére használja. Síkba teríti a látottakat és önálló formákba fogatlan építi egybe műveit. E határozott vonalakkal körülírt, összefogott formák önálló sajátos mozgást is végeznek, ugyanakkor azonban részei, elemei egy átfogott egésznek, például egy-egy tájnak. Nincsenek extatikus robbanásai, mentes a feszültségekkel teli indulatoktól is, kibékült a világgal, nem akarja megváltoztatni. Környezetünk, világunk, az élet apró jelenségeiben örömet talál, és azt művei gyöngéd szerény kézfogása útján osztja meg velünk. Vissza