De szolgák nem leszünk!

Előszó

Egy verseskötetet indítok útnak, melyben minden szó és minden betű egy olyan lélek mélyéből fakadt, amely lélek a hontalanság keserű kenyerét eszi, amely lelek a tátrai fenyveseket, Rákóczi meggyalázott földlét siratja, ezeréves hazája sorsát félti és érte harcol, amely lélek sok és keserű csalódáson ment keresztül, míg eljutott az első határkőig s amely lélek a súlyos megpróbáltatások dacára is megmaradt olyannak, amilyen volt: hitében erősnek, harcában keménynek s a szolgaság, hontalanság és gyalázat elleni lázadásában szilajnak, vakmerőnek s mindenre elszántnak, mint Kopány, a fajtáját védő és érte fellázadó ős pogány vezér.
Egy könyvet indítok útnak, melynek megjelenését már eleve meg akarták gátolni azért, mert magyar, mert ellenségeinknek, kifosztóinknak gyűlöletet és bosszút hirdet, magyar fajtánknak pedig hitet, reményt és feltámadást, mert a mindenható pénz csábító fénye nem tudta elkápráztatni egy bujdosó magyar szemét és mert a jöttment, lelketlen és hazát nem ismerő kufárok kígyó-simaságú, láthatatlan keze nem tudott belefojtani a posványba.
Én azért is útnak indítom könyvemet, azért is megfújom a viharsípot, hogy megmozduljon minden és velem együtt kiáltsa oda az egész magyar föld gyáva kül- és belföldi elnyomóinknak: De szolgák nem leszünk!
Könyvemet, - melyet nem az agyonmodernizált és erotizált, igazában pedig az erkölcstelenségbe fejlesztett és taszított irodalom számára írtam - ajánlom minden igaz magyarnak, legelső sorban pedig a keresztény és megalkuvást nem ismerő magyar egyetemi és főiskolai Ifjúságnak, amely hűen és kitartóan halad, a rablóhordák bukása utáni forró napokban kitűzött célja felé.
Fiúk, ti megkorbácsolt és agyonbecsmérelt rongyos hősök, vigyétek és terjesszétek, ennek, a szenvedés verejtékével megírt könyvnek kesergő és lázadó sorait, hirdessétek azokat mindenütt a megcsonkított és árván szenvedő hazában, hirdessétek kemény, dacos akarással hogy turánok vagyunk, hogy szülőanyánk Ázsia sejtelmes pusztasága, és hogy az a nép, melyet Ázsia hatalmas Istene : Hadúr! bocsátott évezredes útjára - sohasem volt Nyugat könyörgő szolgája, ősi, nemes homlokát mindig a dicsőség koszorúja övezte és hirdessétek, hogy a magyar mindig szabad volt és szabad marad mindörökké, bárhogy is fojtogassa Nyugat sorvadó, halálra ítélt keze!
Hadúr adja, hogy úgy legyen!
A SZERZŐ. Vissza