Zongoraszonáták II.

Előszó

ELŐSZÓ
Beethoven kéziratainak tanulmányozása során szükségszerűen arra a felismerésre jutunk, hogy az általa rögzített kottakép egyszeri módon szolgálja a mű megértését, a vizuális megjelenési forma a tartalommal szoros egységben van. Ez a felismerés az újabb Urtext-kiadá-sokban a korábbi kiadásokkal szemben mindinkább érvényre jut. Jelen közreadásban engem is az eredeti lejegyzés tiszteletben tartása vezetett. Vonatkozik mindez a kottaszövegnek a vonalrendszerek között történő elosztására, amely a szem számára is érzékelteti a zenei történés hullámzását; a kottafejek fel- illetve lefelé való szárazásának érzékeny és gyakran nem a kiadói gyakorlathoz alkalmazkodó differenciálására; a gerendáknak az összetartozást hangsúlyozni kívánó rendeltetésére; a szünetek kiírásával való takarékosságra a szabadon kezelt polifónia szellemében, valamint az ívek beszédes, szuggesztív szerepére.
A kéziratokból sajnálatos módon nem derül ki egyértelműen a staccato-jelzések értelme. A kutatásnak mindmáig nem sikerült döntenie abban, hogy mikor van pont-, mikor ék-staccato-ról szó. Ezért a jelen kiadás más, újabb Urtext-kiadásokkal összhangban, az egyértelmű állásfoglalás lehetőségének hiányában minden staccatót egységesen ponttal jelöl.
Problematikus Beethovennél, hogy a trillák indítása a főhangon vagy a felső váltóhangon legyen-e. Mindkét megoldásra bőven van példa a szonátákban, de számos a határeset is. Javaslataimat az ujjrendek tartalmazzák.
A szonáták közreadásának egyik nehézsége abban áll, hogyan értékeljük a kézirat és az első kiadás között mutatkozó eltéréseket: szerzői korrektúráról, kiadói tévedésről, esetleg önkényességről volt-e szó. Fokozott nehézséget jelent, ha a kézirat elveszett. Vitatott kérdés például, hogy az Op. 106 Hammerklavier-szonáta első tételében a reprízt előkészítő 230— 232. ütemekben „aisz" vagy „a" olvasandó-e. A konvencionálisabbnak tűnő „a" helyett a merészebb, egyszeribb, beethovenibbnek érzett „aisz" mellett döntöttem.
Beethoven ujjrendjeit minden esetben kurzív szedéssel jeleztem. A közreadói hozzátételeket részben zárójellel, részben — ívek esetében — szaggatott vonallal különböztettem meg.
Solymos Péter Vissza