Kirekesztés, szegregáció, vákuumhelyzet a drávaszögi kistérség iskolakörzeteiben

Előszó

A rendszerváltás óta eltelt több mint másfél évtizedben a kistelepülési iskolák fenntartásának ésszerűségét háromféle szempontból vitatták az oktatáspolitikusok és a szakeberek. A rendszerváltást követő években sokan bíztak abban, hogy a kistelepülések egykor bezárt iskoláinak ismételt megnyitása fontos eszköze lehet a falvak revitalizációjának. Ellenérvként megfogalmazódott ugyanakkor, hogy a kistelepülések alacsony tanulólétszámmal működő iskoláinak fajlagos költségei nagyok, finanszírozásuk drága, a szükséges fejlesztések, illetve a pedagógiai innováció lehetősége pedig lényegesen kisebb, mint a nagyobb települések oktatási intézményeiben.
Végül a harmadik szempont?: évek óta a viták középpontjában áll az a kérdés, hogy vajon a kistelepülések iskolái javítják, vagy pedig rontják az érintett diákok közoktatási esélyegyenlőségét, tehát annak lehetőségét, hogy jó iskolába járhassanak, majd pedig piacképes szakmát szerezhessenek, illetve jó középiskolában folytathassák tanulmányaikat.
Tanulmányunk alapvetően az oktatási esélyegyenlőség szempontjából közelíti meg a kistelepülési iskolák problémáját. Feltevésünk szerint a kistelepülések esetében az oktatási esélyegyenlőségnek nincs felelőse: ellenérdekű települési önkormányzatok saját megfontolásaik alapján alakítják oktatáspolitikájukat; ellenérdekű iskolák küzdenek a tanulókért. Az oktatáspolitikai döntések hatása kiszámíthatatlan, sokkal inkább, mint egy teljes "oktatási piacot" lefedő, kiterjedt iskolahálózattal rendelkező nagyobb településen. Vissza