Zöldfülű

Fülszöveg

Vasárnaponként Elinek kellett megetetnie Hófehérkét, és neki kellett becsuknia az ablakot, ha netán esne az eső. Vasárnaponként elmentünk a tatához.
Jon tatához, aki, ha kell, magával sakkozik; a tatához, aki idős kora ellenére még főz, aki ömlesztett sajtot kever a polentához, aki tisztogatja a motorját, jóllehet már nem tud motorozni, aki nem hibáztatja a motorját, jóllehet elvette az egyik lábát.
A tatához, aki Toscanót szív, és szívfájdalmat fúj, aki gyümölcsöt ereget, és akinek már az emésztése se jó, jóllehet ebben a motor nem ludas. A tatához, akinél minden sárga és szürke; a haja, a bajusza, az ujja, a körme, a szobák üres folyómedrek, kiszáradt tavak, sárgák, mint Afrika, ahol a folyók és tavak több mint fél évre nyaralni mennek. Jon tatához, akinek füstbe ment a másik lába.
...
A tatához, aki sír, ha elesik, mert még a vén kutyája is jobban tud járni, mint ő. A kutyája, a szeme fénye, aki segít, amióta nincs a nagyi: Sepp. Sepp, aki jámbor, mint a birka.
A tatához, aki sokat főz, és keveset mosogat, aki a kávét a csészealjból szürcsöli, aki a ház előtt üldögél, aki epret, málnát és földiszedret szopogat, aki sárgabarackot választ ketté meg őszibarackot, aki almát vág fel meg körtét, és a diót a varjaknak hagyja; és nem veszi észre, ha beköszönt a tél, és hideg a kert, és a szüleim a fejüket csóválják.
A tatához, akinek negyedórába telik, amíg megjárja a pincét. A tata meg fog halni. Senki sem jár olyan közel hozzá, mint ő.

„A Zöldfülű látszólag naiv nézőpontja valójában nem töri szét a mondatokat és szavakat, csupán elvezet ahhoz a felismeréshez, hogy a nyelv nem egyszerűen van körülöttünk, hanem tesz valamit: a józanság álarcában ránk támad, kirekeszt. A regényben mindvégig jelen van ez az egészen különleges, humorban gazdag művi nyelv... e regény egy melegszívű ember munkája - életre szóló könyv."
Melinda Nadj Abonvi, Das Magazin

"Az ember alig tér magához a csodálatból. Régóta nem olvashattunk ennyi humorral, ennyire meghatóan és ennyire művészi >csiszolatlansággal< megírt szöveget a beilleszkedés nehézségeiről."
Andreas Wirthensohn, Wiener Zeitung Vissza