Előszó
Részlet a kötetből:
"Egyet ütött a tőzsde órája, mikor Saccard belépett Champeauxhoz, a terembe, melynek ablakai a tőzsdetérre nyílnak. Végignézte az apró asztalok sorait, és csodálkozni...
Tovább
Előszó
Részlet a kötetből:
"Egyet ütött a tőzsde órája, mikor Saccard belépett Champeauxhoz, a terembe, melynek ablakai a tőzsdetérre nyílnak. Végignézte az apró asztalok sorait, és csodálkozni látszott, hogy a keresett arczot nem fedezheti fel.
Az egyik pinczértől, azt kérdezte.
„Mondja csak, Huret ur még nem volt itt?"
- Még nem volt, uram, nem volt.
Erre Saccard az egyik ablakmélyedésben foglalt helyet, egy kis asztalnál, a honnan a vendég ép most távozott. Nem rendelt mindjárt; szemei kis ideig a tőzsdetéren függtek még, mely nagyon élénknek látszott a verőfényes, ifja májusi napon. A reggelizés ez órájában a tér valósággal üres volt. A nap sugarai elözönlötték az oszlopcsarnokot, a magas szobrokat és hatalmas lépcsőzetet. Fent egyelőre csak a székek álltak szép sorrendben.
Saccard most körülnézett és a mellékasztallok egyikénél Maraud váltóügynököt ismerte fel. Kezét nyújtotta feléje:
- Nini! Ön az? Jó reggelt!
- Jó reggelt! felelt Maraud és szórakozottan viszonozta a kézszorítást.
Az alacsonytermetü, sötétarczu, rendkívül mozgékony Maraud röviddel ezelőtt, harminczkét éves korában örökölte egyik nagybátyja ügynöki állását. Ezúttal teljesen a vele szemben ülő vendégnek látszott magát feláldozni, a sima, vörösarczu hires Amadieunek, kit a tözsdén nagy tiszteletben részesitettek a selsisi bányamüvekkel végbevitt csinyja óta. Egyébként ő nem rendelt, nem vásárolt többé, hajdani meseszerü ügyességén látszott pihenni. Mazaud kétségkivül őt igyekezett megbizójául megnyerni."
Vissza