A mestermű I-II.

Előszó

Részlet a könyvből:

Claude elhaladt a városház előtt, amelynek órája éppen hajnali kettőt ütött, midőn a zivatar kitört. Ily sokáig kóborolt a nagy vásárcsarnokban ez izzó júliusi éjszakán, mert művész létére szeretett elbarangolni és szerelmes volt az éjjeli Párisba. Hirtelen oly kövér és sűrű cseppekben kezdett esni, hogy futásnak eredt és eszeveszetten rohant a Quai de la Gréve hosszában. A Louis-Philippe-hídnál azonban megállott: elfulladása felbőszítette és oktalannak tartotta a víztől való félelmét. Sűrű sötétségben, a felhőszakadás zuhogásában, amely elhomályosította a gázlámpákat, lassan, kezeit lóbálva ment át a hídon.
Egyébiránt már csak néhány lépést kellett megtennie. Midőn a Quai de Bourbonra, az Ile Saint-Louisba befordult, egy hatalmas villám a Szajna előtt, a keskeny út szélén sorakozó régi úri házak egyenes és lapos sorát világította meg. A visszfénytől kigyúltak a magas ablakok, amelyek nem voltak táblákkal ellátva; látni lehetett a régi homlokzatok szomorú előkelőségét, élesen felismerhető részleteikkel, egy kőerkéllyel, egy terrasz feljárójával, egy orom faragott füzérével. Itt volt a festő műterme, a régi Du Martoy-ház legtetején, a Rue de la Femme-sans-Téte sarkán. A folyópart, amely egy pillanatra láthatóvá vált, ismét sötétségbe merült és hatalmas mennydörgés rázkódtatta meg az álomba merült városrészt. Vissza