Zlutain (Zoltán Szlabey)

Előszó

Kamaszkorom legszebb nyarán (volt néhány), azon tűnődtem az országba bezárva, hogyan lehet valaki "költő és ökölvívó egy személyben". Mikor aztán Párizsban Pick-szalámit ettem, akkor kezdve sejteni, hogy Arthur Cravan és Oscar Wilde, az op-art és a pop-art, a konstruktív imperializmus és a lírai absztrakció, a feminin fess művész és a masculin nyomdatulajdonos - kiütés után hogyan borul össze. Dr. Jekyll és Mr. Hyde érdekel azóta is: a ráció és a hallucináció... Amikor a kor megfelelő küszöbén nyíl volt az egyenes és a színtiszta tér, akkor poppá akart válni a hódoló. Tisztább teret, tiszta szín-leléssel! Amikor a kor már nem volt önmaga országába bezárva, akkor lett látható, hogy az egyenes az Határ, a konkrét szín az Ösvény, és a terminus - mínusz lesz. Akkor tűnik fel a parancs prizmájába a szivárvány. A látszólag oda nem illő, de valójában az alap-konstrukció dimenziójából létrejövő káprázat. Mintha Nazca-síkra guánó rakódna. Tudjuk, hogy jelek vannak alatta, hogy talán ettől szép az ásatás, vagy az építkezés. Mily' szép paradoxon: avantgarde hagyomány és klasszikus impresszív, mint a nyomdatulajdonos és a festőművész találkozása egy műgyűjtő boncasztalán, és pont. (A többit rátok bízom.) Arthur Cravan költő és bokszoló állítólag Peru felé indult, amikor a mexikói Határőrök lelőtték. Talán azóta van mindenki önmagával összezárva. Vissza