Halálos tavasz

Előszó

Már az alkonyat szállt a város fölött. Egy nagy arany láng volt az ég. A sziget felől kis fehér gőzhajó jött a Dunán, hirtelen nagyot sipolt és ez a hang olyan volt, mint egy halálos, vad sikoltás. A fehér hajó sikoltása a Gellérthegy oldalába ütődött és láthatatlan ívben repült az ég felé. Odafönt elhallgatott.
A tavaszszinű hegyről ifjú nők és férfiak jöttek lefelé az alkonyatban. A nők bágyadtan húzták maguk után napernyőjüket a földön, a férfiak szótlanok voltak.
A parton fedetlen fejjel állott egy ember és karjait mellén összefonva mozdulatlanul nézte a vizet, amelynek hátán rezesfényű hullámok futottak versenyt. Mindenütt álltak igy emberek a partok teátrális lépcsőin, sétáló öregurak, idős hölgyek, fiatal lánykák szorosan egymásba kapaszkodva, cselédek, akik leszöktek egy-két percre a partra. Nézték a vizet.
A budai parton két gesztenyefa alatt egy fiatalember sétált.
Hirtelen sötétedni kezdett és a sötétség könnyü hideg esőt hozott. Ez a fiatalember még mindig ott sétált a két fa között. Néha kimerülten ült le egy padra.
Aztán átjött a pesti oldalra és a Griff-szálloda felé tartott. Felment a szobájába és magára zárta az ajtót. Leült az ágy szélére és cigarettára gyujtott. A cigaretta hosszu remegő füstöt bocsáta, önmagától égett végig mozdulatlan ujjai között.
Meggyujtotta az ernyős lámpát az asztalon és fejét mélyen megmeritve a lámpafényben, levelet kezdett irni. Vissza