Zentától Hangonyig

Előszó

Részlet a könyvből:

Alig csitultak el az első világháború fegyverei, éppen hogy csak kialudtak a forradalom tüzei a szomszédos Magyarországon. A munkásszívekben még élt a forradalmi láng Jugoszláviában is, hiszen a magyar kommünnek 6-8 ezer jugoszláv részvevője volt. A burzsoázia azonban már elkezdte hatalmának megszilárdítását, a határon innen és túl. 1920-at írtak akkor. Zűrzavaros esztendő volt. A nemrégen megalakult Szerb-Horvát-Szlovén Királyság uralkodó osztálya az év végén hírhedt rendeletével, az Obznanával betiltotta a forradalmi szakszervezetek és a Jugoszláv Kommunista Párt munkáját. Bezárták a munkásotthonokat, betiltották a haladó lapokat, és sok aktivistát tartóztattak le. Minden lehető politikai és gazdasági intézkedést megtettek, hogy letörjék a haladó mozgalmakat. A kommunistákat elbocsátották az állami szolgálatból. Félelmük érthető volt. A nyáron megtartott vukovári pártkongresszus rendezte a tisztázatlan kérdéseket a szervezetben. A vajdasági küldötteknek nagy érdemük volt a baloldal teljes győzelmében. Ősszel, az alkotmányozó nemzetgyűlés választásai előtt, a párt sorai gyarapodtak, a szervezet erősödött, s már határozottan kimondták követeléseiket, többek között azt, hogy a földet minden kártérítés nélkül azoknak kell adni, akik megművelik.
Magyarországon a gyárak ismét régi tulajdonosaik kezébe kerültek, a munkások éhbéren éltek, s még hajcsárok is ültek nyakukon. A felülkerekedő reakció nehezen tudta megszilárdítani hatalmát. Minden bajt az ország „megcsonkítására" igyekezett fogni, a békeszerződés revízióját követelte és szította a sovinizmust. A „Csonka-Magyarország nem ország" frázisába kapaszkodott, s ezt csépelte aztán több, mint két évtizedig. Visszatért a magyar ,,úri világ", a rang és a származás volt a döntő, s mintha mi sem történt volna az elmúlt években, az ország urai ismét prémes mentébe öltöztek és felkötötték a díszkardot. Vissza