"Zengj, hárfa!"

Előszó

AZ ARANYKOR ARANY LANTJA
Gyakori megállapítások, hogy a magyar irodalom vezető műneme egészen a legutóbbi időkig a líra volt, aranykora pedig a felvilágosodás és reformkor. Ezekből logikusan következik, hogy e kis kötet irodalmunk élvonalába tartozó versekkel foglalkozik. Batsányi és Csokonai költeményei a felvilágosodást, Kölcseyéi és Vörösmartyéi a reformkort képviselik, a kettő közt a hidat Berzsenyiéi, egyszersmind a mai érzékenység szerinti tiszta lírát az ő Levéltöredéke. Hiszen a többi mű elsősorban gondolati, erkölcsi, politikai tartalmú, ami a magyar költészet egyik legfőbb hagyománya. Ilyen versekről lévén szó, lényegében eszmei, eszmetörténeti szempontból vizsgálom őket, vagyis elsősorban arra keresek választ: miért voltak nagyok a maguk korában s miért azok a miénkben, miféle üzenetet miképpen fogalmaztak meg kortársaiknak s az utókornak, nekünk? Jól tudom persze, újat mondani itt már legfeljebb az elrendezésben, egy-egy felvetett szempontban vagy részletkérdésben lehet csupán. Hisz e remekművekről számos elemzés született eddig. Tanári gyakorlatomból azonban azt is tudom, hogy a diákok szívesen olvasnák egy kötetben az elemzéseket, mégpedig olyanokat, amelyek szakítanak a mai, a gimnáziumi irodalomkönyveket is erőteljesen átható divattal: a szinte természettudományos egzaktságra törekvő strukturalista-nyelvészeti, a „jelrendszerre" koncentráló vers-viviszekciókkal, amelyek a tanuló ifjúságnak sem elméjét, sem szívét nem mozgatják-pezsdítik meg. Meggyőződésem szerint ennek a divatnak és ezeknek a tankönyveknek óriási a felelőssége abban, hogy ifjúságunk nem érti meg s nem érzi át nemzeti irodalmunkat - s a világirodalmat - úgy, ahogyan kellene, ahogyan elvárható lenne. Eszel azt is sugallni szeretném, hogy e tanulmánykötet - noha elsősorban gimnáziumi és egyetemi tanítványaimnak és társaiknak szánom - több akar lenni, mint irodalomtörténeti segédkönyv. Vissza