Zenész Murphy törvénykönyv

Előszó

Az a baj, hogy minden író azt hiszi magáról, hogy ért a zenéhez és véleménye is kell, hogy legyen róla, ennek köszönhetőek a nagy tömegben megjelenő, elborzasztó zenekritikák - amelyeket elég vicces egyszerre olvasni, mert tökéletesen ellentmondanak egymásnak.
Hasonló a helyzet a zenészek irodalmi megnyilvánulásaival, de szerencsére az irodalmárok kontrollálják a nyomtatott szó kiadását, a zenészek pedig a hanglemezkiadást és a koncerteket, így az érinthetetlen kritikusokat leszámítva mindenkinek van esélye megfenyíteni a területére tévedőket. Az aforizma és bölcsességgyűjtemények - mint a Zenész Murphy Törvénykönyv - kivételek ez alól.
Ez a zene és irodalom megbocsátható keveredése, mivel szerény babérokra tör, csupán a rekeszizmainkat célozza meg, de azt jó alaposan. Murphyt mindenki szereti, személyesen ismeri, sőt, baráti viszonyban is van vele, arról nem is beszélve, hogy mindnyájan ezerszer megesküdtünk, hogy megszűnünk örök áldozataiként működni, ami általában egy-két napra szokott csak sikerülni. Éltem néhány országban, és mindig zenével foglalkoztam. Döbbenetes, hogy Murphy mindenütt ott van, és a törvények elől nem lehet menekülni, bárhol is legyünk. Szóval dühösek lehetünk, de attól még megmarad ez a családias, ismerős érzés. Murphy velünk van (volt és lesz), és ő az, akit a világon mindennél jobban szeretünk - utálni.

Hegedűs László Vissza