Előszó
Nem napló, nem riport-sorozat e gyűjtemény, hanem a ,,jelennek" hű tükre. Nemcsak századunk egy harmadát mutatja be, - bár egyhuzamban az is tekintélyes lenne - többet ad: a mindennapok és az ünnepek megszámlálhatatlan sokaságát. Kis délmagyarországi ,,história musica"-t, Pécs-Baranya művészeti életének örök mozgását, személyes élmények hőfokában.
Talán olyat, mint egy kaleidoszkóp. Színeset és változatosat, tarkán megújulót, magát meg nem ismétlőt. Frissen serkenő forrást, meg hömpölygő folyamatot is.
A Kodály-i álom, az Éneklő Ifjúság lángját jó félévszázada itt gyújtják a lelkesek, ez volt a magvetés. Azóta a muzsika és a társművészetek kivirágzása európai rangra emelte Sopianae kultúráját.
Jó lehet itt élni, jó idetartozni, ideérezni. Ide, ahol már Petrarca századában egyetem tanít, ide, ahol Mozart idejében hivatalos zeneiskola nevel a szép dallamokra, ritmusra, harmóniára. Ide, ahol ma zenei főiskola, opera-, balettegyüttes, kórus-zenekari élet szorgos alkotómunkával párosul. Egybevéve: amiről a ,,jelennek" bőven van beszámolója.
Miről és mit? Felesleges részletezni, a tartalomjegyzék mindennél többet mond.
És most személyeset, (Petőfit idézve) ,,Messze jártam, másutt is volt jó dolgom", mégis világjáró énekművészünkkel, Ernster Dezsővel, Pécs szülöttével, én, a magyarszéki szorítok baráti jobbot, vele mélyen együttérezve. 1969-ben így nyilatkozott, olvasom e könyvben:
,,Én nem vallom másokkal: Művész hazája széles e világ. Énekelhetek én több nyelven, hivatásom köthetett New Yorkhoz, Zürichhez, Bécshez, otthon csak a Mecsek-alján érzem magam, ahová ifjúságom annyi szép éve köt, s ahová mindig elzarándokolok. Mert odahív drága jó édesapám, első tanítóm emléke."
Vissza