Zenére várva

Előszó

Merész vagy meglepő elhatározásnak tűnhet egy olyan műfajban tevékenykedni a XXL század elején - figyelembe véve a kor divatos és sikeres vállalkozásainak témáját és stílusjegyeit amely régebbi időket idéz; ráadásul aki ismeri életpályámat, tudja rólam, hogy a komolyzene és az opera műfaja korábban távol esett érdeklődési körömtől. Aki ismeri portré-, és riportkönyveimet illetve a Maggie Greene írói álnéven írt krimiket biztosan meglepődik azon, miként lettem én szövegkönyvíró. A válasz egyszerű: véletlenül.
1998 nyarán felhívott egy ismerősöm az Operaházból, aki tudta, hogy televíziós munkámat abbahagyva betűvetéssel is foglalkozom és megkérdezte, hogy elküldhet-e hozzám egy nagyon tehetséges fiatal zeneszerzőt, aki operájához librettistát keres. A számomra új műfajt kihívásnak éreztem. Negyvenhat éves voltam akkor, gyásztól, magánytól, betegségtől gyötörve.
Úgy gondoltam, hogy elsőre megpróbálkozom a lehetetlennel: kiválasztottam a 16 éves, első szerelméről álmodó fiatal lány figuráját és igyekeztem megfogalmazni érzéseit, vágyát, tisztaságát és bizonytalanságát. Így született meg a „Hazug románc" Veronikájának második felvonásbeli megszólalása, amely első hallásra megihlette Németh Norbert zeneszerző alkotó fantáziáját. így kezdődött ... s most íme, itt ez a kötet, amely hét opera szövegkönyvet és öt rövidebb lélegzetű, komolyzenére ihlető írást tartalmaz.
A klasszikusok közül nagy megtiszteltetésnek éreztem Shakespeare, Victor Hugó és Stendhal műveivel kapcsolatos munkámat, és megtanultam, hogy az óriásokat csak önmagukkal szabad magyarázni. Rájöttem például, hogy „A pármai kolostor"-t Stendhal „A szerelemről" című művével lehet legjobban megérteni, és a „Lear király"-t csupán Shakespeare szonettjeivel szabad ötvözni.
Vissza