Zenei Lexikon 1. (töredék)

Előszó

Szabolcsi Bence és Tóth Aladár Zenei Lexikona (Budapest 1930-1931, pótfüzet: 1935, Győző Andor kiadása) harminc-harmincöt éve valóságos eseménye volt a magyar zenei életnek. A szerkesztőmunka dandárját végző Szabolcsi Bence kiváló zenetudósunk átfogó anyagismerete és odaadó munkája, Tóth Aladár virtuóz stílusművészete, és nem utolsósorban a kiadó: Győző Andor áldozatkészsége ebben a haladó szellemű munkában a magyar zenei lexikográfia klasszikus alkotásával ajándékozta meg a magyar kulturális életet. A zenei lexikon az első kiadás közel 14 000 címszavával, esszéméretű hatalmas tanulmányaival (többek közt a magyar zenéről és népzenéről, a legfontosabb műfajokról, az egyes muzsikusnemzetek zenéjéről; továbbá (Beethovenről, Mozartról stb.) egyetlen hatalmas nekifutással, kivételesen magas szinten, szinte egymagában pótolta a magyar nyelvű zeneirodalom sok évtizedes elmaradását.
Azóta idestova több, mint három évtized járt el fölöttünk: a magyar történelemnek egy olyan időszaka, amely - különösen a felszabadulás óta eltelt húszéves korszakban - a magyar zenetudományi szervező munka, kutatás és kiadótevékenység addig sohasem tapasztalt fellendülését hozta meg a magyar kulturális életben. A Magyar Tudományos Akadémia újonnan létesült zenetudományi intézményeiben: a Kodály Zoltán vezetése alatt működő Népzenei Kutatócsoportban és a Szabolcsi Bence vezetése alatt dolgozó Bartók Archívumban végre hajlékra talált a magyar zenetudományi kutatás két fő ágazata: a népzenei és a magyar zenetörténeti kutatómunka. Elsősorban eme intézményeink céltudatos munkájának köszönhető, hogy a régebben szervezetlen, elaprózott magyar zenetudományi munka most már szakszerű irányításhoz és fórumhoz jutott. Vissza