Zene és narrativitás

Előszó

E kötet anyaga válogatás az 1983 és 2001 között publikált írásaimból. Két nagy gondolatkört egyesít: 1) a zene és narrativitás elméletét és ennek alkalmazását az egyes műelemzésekben Mozarttól Lisztig, illetve egészen az elektroakusztikus zenéig (1-10. tanulmányok); továbbá 2) a kortárs zene főbb irányzatainak bemutatását egy-két külföldi, de főként számos magyar zeneszerző munkájának elemzéséhez kapcsolódóan (11-21. tanulmányok). Egy elméleti bevezetőben vállalkozom a cím kulcsszavainak magyarázatára. Ebben megtalálható a zenei narrativitás fogalmának és a zenei jelentés szerepének részletes értelmezése.
A narrativitás szót az „irodalmi narratív szemiotika" elméletéből és gyakorlatából vette át a zenetudomány az 1980-as évek évekkel kezdődően, amikor is az irodalomban a jelentés szerveződésének mikéntjét, a „jelentés formáját", „a mű mélystruktúráját", és a művek ily módon szerkezetileg is kódolt jelentését vizsgálták a kutatók a 19-20. századi irodalom (Maupassant, Flaubert, Bernanos stb.) és az ősi mítoszok, népmesék elemzése során (lásd Barthes, Greimas, Courtés, Genette, Bremond, Lévi-Strauss, Fontanille, és mások munkáit). A jelentés szerveződésének különböző modelljeit (lásd például a kétszeres bináris oppozíciót, azaz a „szemiotikai - illetve logikai -négyszöget"; a „narratív programok" akció-kifejtés során „értéket teremtő" kifejezésbeli dinamizmusát; vagy az „aktoriális, időbeli és térbeli síkok" hármasságának figyelembevételét a történésben) az egyes mozarti-beethoveni drámai karakterű tételektől kezdve a zenetörténetben is nyomon lehet követni és alkalmazni, a romantika nagy hangszeres művein át a 20. század elejéig: Debussy és Bartók műveiig, sőt az elektroakusztikus darabokig. Vagyis a narrativitás alkalmazása a zenében a jelentést hordozó elemek adott szabályok szerinti szerveződésére utal.
A fentiek értelmében mutatja be az új elméleti hátteret és módszereket a könyv első három tanulmánya és a Liszt irodalmi modelljeit is feltáró 4-5. írás. A szonátaforma és a narrativitás-elv lehetséges kapcsolatait taglalja - az elméleten túl - a 2-3. cikk. A romantikus zene elemzésére alkalmas új módszertani eszközöket, illetve fogalmakat vezeti be - Liszt és a 19. századi irodalom vonatkozásában - a 6-7. tanulmány. Fontosabb Liszt-zongoraművek elemzését tartalmazza a fenti tanulságok összegzésével az ezt követő írás. A narrativitás- és a rítuselméletek, valamint a legfrissebb zenei irányzatok kapcsolatával foglalkozik a 9-10. cikk. Vissza