Zebegényiek kényszermunkán a Szovjetunióban 1945-47-ben

Előszó

Idén 50 éve, hogy befejeződött a II. világháború. Magyarország embervesztesége többszázezres nagyságrendű. Ebben szerepe volt a bosszúnak, a kollektív felelősségre vonás elvének is. Molotov 1943. júliusában többek között ezt írja a moszkvai brit nagykövetnek: a szovjet kormány úgy véli, hogy azért a fegyveres segítségért, amelyet Németországnak Magyarország nyújtott, a felelősséget nem csupán a magyar kormánynak, hanem kisebb-nagyobb mértékben a magyar népnek is viselnie kell. Néhány hónappal később Molotov már csak ennyit mondott Benesnek: a magyarokat meg kell büntetni! Ezzel a szellemmel lehetne magyarázni azt az abszurd tényt, hogy korra és nemre való tekintet nélkül fogtak el mindenkit, aki az útjukba esett. Tervszerűen gyűjtötték be az ország területén a német nevűeket és a német nemzetiségűeket is. Az elhurcolt magyarországi németek száma meghaladja a 44 ezer főt.
1945. január 5-e szomorú emlékeket felidéző évforduló falunkban és az ország sok településén. Ötven évvel ezelőtt ezen a napon száztizenegy embert, nőket, férfiakat hurcoltak el Zebegényből német származásuk miatt az oroszok "málenkij robotra".
Félelemmel indultak útnak azon a januári hideg hajnalon a két heti munkára. Mikor már Kál-Kápolnáig vánszorogtak a szántóföldeken keresztül, kezdték sejteni, hogy becsapták őket, hogy valami rettenetes dolog történik velük. Megfélemlítették őket, ha valaki szökni próbál, megtizedelik az otthoniakat. Kálón marhavagonokba rakták, deszkával beszögezték a tolóajtókat és útnak indították őket ismeretlen sorsuk felé. Borzalmas lágerélet, nehéz, verejtékes munka, éhezés, megalázások, embertelen életmód lett osztályrészük orosz földön.
Sokan voltak, akik nem bírták ki a véget nem érő szenvedéseket. Fiatalon meghaltak végelgyengülésben az éhezéstől, vagy járványokban, tífuszban és vérhasban. A két legfiatalabbat Kurzbacher Csöpit és Faludi Karcsit 16 évesen hurcolták el. Egyikük sem élte túl a megpróbáltatásokat. Vissza