Zátony I-II.

Előszó

Részlet a könyvből:

"Mitsem ér, hogy a kapukat lezárták. Köröskörül bontják keritéseinket. Dánék felől jókora rést vágtak a sürüre nyirott sövényen. Fejszével. Mindezt látnom kell. Mit tehetek? Kétségbeesetten üvöltök egész éjszaka. Egyedül vagyok drótként szóritó kötelességérzetemmel. Gazdám nem mozdul a házból. Mióta az inas és a kövér szakácsnő megszöktek az ezüstnemüvel, kilő ugyan néha éjjel az ablakon. Olykor nappal is. Ha a hangomat hallja. De mit ér? Tudják a gazemberek, hogy vakon jött haza. Egy szénásszekér maradt az udvaron. Nincs ki lerakja. Azt hurcolják jobbra-balra. Fedezéknek. Mert azt nem járja a golyó. És osztoznak mellette. Gabonánkat a magtárból, a bort a pincénkből már kifolyatták. Zsákkal, köténnyel, sajtárral hordták szét. A falu lerészegedett. Piszkos öklükkel még most is verik a mellüket. Nyilván mielőtt engem is agyonvernek. Nem tehettem mást: elején néhányat erősen megtéptem. Most keritenek, mihelyt észrevesznek. Imént utánam lőttek. A dombról. Talpam alól kiszakadt egy darab gyep. Fütyölve csapódott valami a terrasz oszlopához és kalimpálva bevert egy ablakszemet. Vigyáznom kell. Maholnap én sem leszek. Az öreg Moisa is dög lett. Haza akart menteni pár málés szekeret. A részesek meglökdösték. Murza Sándri rászólt:
- Kotródj, keshedt eb!
Az öreg bátran tartotta magát. Hogy a szántásvetésért legalább valamit visszakapjon. Hiába. Végül betörték pár bordáját és otthagyták egy kópé-pup tövében elnyulva." Vissza

Fülszöveg

"... Azt, ami történt, emberi nyelv ki nem beszelheti... Ilyet csak bomlott agy talál ki. Te kell, hogy elüvöltsed! A te hű kutya szívednek kell, hogy higgyenek. Ha neked se hisznek, hiába minden! De akkor ők is pusztulnak! Mert ez a föld kővé vált szíveket nem hordhat! Üvöltsd cl hát, hogy mi történt itt. Hogy mit tettek ezzel a néppel!" Még meg se száradt a tinta a trianoni szerződésen, de az ezeréves magyar Erdélyben már a magyar nyelvoktatást megszüntették, nyilvános ütlegelés lett az osztályrésze a tanítónak, gyermekeknek, ha a kormányzat úgy látta, hogy rendelkezéseit nem, vagy vonakodva tartják be. Az újszülötteket már romanizált néven kellett anyakönyvezni. Közel 2.000.000 magyart késedelem nélkül kiüldöztek az országból, hogy ezzel is csökkentsék a magyarság arányát: ezeket újabb 30.000 önként követte, az anyaországba vándorolva, nem bírván a megaláztatások sorozatát. A bebörtönzöttek, internáltak, megbotozottak, megraboltak, meggyilkoltak, valamint az öngyilkosok körülményei, esetei a legsötétebb középkor legrémesebb eseményeit is felülmúlták. Erről szól drámai formában Székely Mózes könyve. Ezt mutatja be oly erővel, hogy az olvasó szinte úgy érzi: jelen van, részt vesz az eseményekben, szemtanúja a szörnyűségeknek. A történet kerete fantasztikus: egy vak magyar katonatiszt kutyája mondja el gazdájának történetét s mindazt, amit körülötte lát. De a kereten belül egy riportregény pontosságával megrajzolt kép alakul ki, melyet az eladás komor tüze és művészi átélése tesz irodalommá. A történet természetesen nem egy ember története, hanem egész Erdélyé.
Vissza