Zárvatermők kertje

Fülszöveg

Mint egy száraz, fénytelen, nagy kongó üst, a méhem: reggelente az anyák belehordják a szennyest, felforralják a vizet, nagy fakanállal megkavarják, csapkodják, ütik, ütlegelik, gyömöszölik a sok ruhát, lepedőt. Csapkodjátok, forrázzátok, öntsetek rá lúgot, mossátok benne a világ szennyesét! Vagy legyen belőle harang, zengjen, zúgjon minden egyes vasárnap. Legyen tibeti hangtál, dagasztóteknő, kelesztőtál, készítsetek benne enyvet, vagy csak kiáltsatok bele jó hangosan, és visszakiáltja: Hahó, semmire sem vagyok jó! Sajog a tarkóm. Aludni már nem tudok. Napokon belül megkaparnak, infúziót kötnek rám, és kiskanállal nyúlnak belém. Fiatal fagyialtoslány áll a pult mögött, egy málnást, meggyest, levendulást? És a kanalát belemártja a krémes, vérvörös masszába, benne vörös bogyók: málna- és meggyszemek, levendulaszirmok, szedercsíra. Adj inkább fehéret, citromot, habos citromsorbet-t, pezsgővel verd fel a habot, nem mindegy, milyennel. Száraz legyen! Igen, a méhem erre való. Két... Tovább

Fülszöveg

Mint egy száraz, fénytelen, nagy kongó üst, a méhem: reggelente az anyák belehordják a szennyest, felforralják a vizet, nagy fakanállal megkavarják, csapkodják, ütik, ütlegelik, gyömöszölik a sok ruhát, lepedőt. Csapkodjátok, forrázzátok, öntsetek rá lúgot, mossátok benne a világ szennyesét! Vagy legyen belőle harang, zengjen, zúgjon minden egyes vasárnap. Legyen tibeti hangtál, dagasztóteknő, kelesztőtál, készítsetek benne enyvet, vagy csak kiáltsatok bele jó hangosan, és visszakiáltja: Hahó, semmire sem vagyok jó! Sajog a tarkóm. Aludni már nem tudok. Napokon belül megkaparnak, infúziót kötnek rám, és kiskanállal nyúlnak belém. Fiatal fagyialtoslány áll a pult mögött, egy málnást, meggyest, levendulást? És a kanalát belemártja a krémes, vérvörös masszába, benne vörös bogyók: málna- és meggyszemek, levendulaszirmok, szedercsíra. Adj inkább fehéret, citromot, habos citromsorbet-t, pezsgővel verd fel a habot, nem mindegy, milyennel. Száraz legyen! Igen, a méhem erre való. Két forgófejjel habbá verni benne a citromos-pezsgős sorbet-t.

Akad-e súlyosabb feladat az emberi életben, mint az elengedés? Cser Kovács Ágnes első könyvének hősnőjét veszteségek sora fenyegeti: munkahelyéről kirúgják, rákban haldokló édesapját hosszú évek óta megszakadt kapcsolatuk ellenére kísérni próbálja utolsó napjain, miközben régóta orvosi csatatérre emlékeztető méhe a sokadik, talán utolsó harcát vívja, hogy életben tartsa megfogant embrióját. Az egyre nehezebb napok egyetlen kapaszkodóját az otthon szerkesztett-rendezgetett szövegek jelentik. Az elbeszélő minden egyes megnyitott és munkába vont fájllal újabb és újabb sorsokat tár föl, a több generációból megszólaló hangok és elmesélt életutak pedig a saját helyzetét is másképpen világítják be. A mozaikokból építkező kötet utolsó fejezete a vakuhoz hasonlóan villantja elénk nemcsak a fejezetek összefüggéseit, de azt is: nem biztos, hogy az marad velünk, amibe a legjobban kapaszkodunk, hanem amitől képesek voltunk búcsút venni. Vissza