Zarathustra Zend-Aveszta

Előszó

A földi vándorok szíves elnézését kérem, mert Isten kegyelméből 90 éves vagyok. Isten kegyelmét írtam, amit ma otthon, "hagyományos világ mágikus gondolkodásának" mondanak. 200 egynéhány versem is arról tanúskodik, hogy Isten kereső és Istent szerelni vágyó vagyok. Vén fejemmel, amikor most, 1979 Adventkor leülök az Erika-gépem mellé és előszót írok, mert végül utoljára is előszót kell írnom, mégpedig géppel, mert bizony már remeg a kezem kissé, előszót írok ezért az elején kell kezdenem, az pedig régen volt, réges-régen, vagy 85 éve, de amire még most is oly élénken emlékszem. Édesanyám mesélte sokszor, hogy orvostól-orvosig hordott a karján, míg az egyik orvos azt mondta neki, ne cipelje ezt a csenevész leánykát sehova se, mert életképtelen. És én a csenevész Erzsi (így hívott Édesanyám) - Isten után drága szüleimnek köszönve - mégis megmaradtam, agg koromra utoljára is most előszót írok. Debrecenben születtem még a múlt században, de 1896-ban már első elemibe vitt az én kis bátyám Sanyika. Volafka Nándor, áldott emlékű püspök úr, tanított a Katekizmusra, amelynek a legelső kérdése az volt, hogy: "miért vagyunk a világon?" Azért vagyunk a világon, hogy Istent megismerjük, szeressük és szolgáljuk, hogy üdvözüljünk. Ez az első kérdés egész életemben a fülemben csengett. Megismerjük, tehát ismeretre kell szert tennünk - mint ahogyan alexandriai Nagy Origénesznek és a hippói püspöknek Szent Ágostonnak -, hogy Istent, aki a legeslegnagyobb titok (misztikum), a legeslegtitkosabb (legeslegmisztikusabb) úton kell keresnem, ha őt meg akarom ismerni, márpedig meg akarom, mert "mindenek felett öt kell szeretnem", másképpen nekem ez nem sikerült csak az írás tanácsát követve... Vissza