Zagyva Imre

Előszó

Zagyva Imre sajátos életútján előbb ismerkedett meg a művészi alkotás korlátokat szabó és korlátokat széttörő elveivel, a művészi életforma világból-világba kiszakadó-beilleszkedő harcaival, mint magával az alkotó folyamattal. Aktív befogadóként, műveltséget terjesztőként, államigazgatási felelős emberként járta művészeti életünk mindennapjainak többször zegzugos, mint simára taposott útját. Életét a találkozások jellemezték: találkozások művészekkel, művekkel, stílusokkal, sikerekkel és kudarcokkal. S minden találkozás tapasztalatként rakódott le benne.
Érett fejjel, munkában edzett kézzel nyúl a hangszerhez és az agyaghoz - művészi próbálkozásai nem megelőzik, de követik gondolati, érzelmi megállapodását. Egy elveivel, belső világával megbékült ember kezd új harcot az anyaggal, hogy magát, életét még jobban kiteljesítse. Az aktív befogadóból, a tapasztalatokat csendben gyűjtőből alkotó vált.
Zenészként és képzőművészként - kerámikusként, festőként azt a harcot kell megvívnia anyaggal és idővel, amit a kettős-létű művész kap feladatul. Önmagának kell szervező erővé válnia. Ha az építészet valóban megfagyott zene, s a muzsika valóban az időben szétáradó térgeometria, akkor Zagyva Imre kétműfajú művészete mégis egységes. Modellként is élő háromdimenziós épület-reprodukciói, az abból kifejlesztett elvontabb térkompozíciók tisztán rímelnek az orgona sípjain megszólaló harmóniákra. S aki harmóniát talál az alázattal művelt műfajok között, az az alkotás, a művészi önmegvalósulás teljessége felé lel utat. Vissza