Előszó
Részlet a könyvből:
Kicsi szomorúság, nagy öröm
Csupi kutyus mérgesen futkosott a nagy kertben, apró fekete orrát mindenüvé beledugta, izgatottan szaglászott, szimatolt, aztán, mikor nem találta,...
Tovább
Előszó
Részlet a könyvből:
Kicsi szomorúság, nagy öröm
Csupi kutyus mérgesen futkosott a nagy kertben, apró fekete orrát mindenüvé beledugta, izgatottan szaglászott, szimatolt, aztán, mikor nem találta, amit keresett, mérgesen döfködte a sok aranyszínű levelet.
Pedig olyan szép volt a kert, hogy csak mosolyogva lehetett nézni. Ősztündér végigtáncolt felette, ahogy táncolt, felhőuszálya nagy szelet csapott, a fütyörésző szél lesodorta a fák aranyszínű, barna, sárga levelét, csupa színes lomb takarta a pázsitot, útakat. Igaz, hogy azért a fákon is maradt elég, némelyik dacosan ellentállott a szélnek, ősznek, egészen zöld lombkoronával integetett.
- Kicsit korán jött az ősz, - mondogatták az emberek, - augusztus végén ritkán látni ennyi sárguló lombot. Vagy talán éppen azért lesz hosszú, szép ősz? Ki tudja?
Talán a lombok tudták. De Csupi igazán nem azért futkosott köztük, hogy ezt megkérdezze!
- Itt sincs! Meg itt sincs! Meg még itten sincs! Jajajaj! - sóhajtotta, lihegte, aztán letelepedett pihenni és apró fekete orrát égnek tartva, olyan keservesen vonított, hogy négy óriási pajtása: Bundás, Lompos, Pásztor, Mackó, a nagy kert hűséges őrzői, ijedten vágtattak oda hozzá. Eddig ott verekedtek a veranda előtt.
- Csupikám, kis pajtás, mi bajod? - kérdezték kutyanyelven.
Vissza