Magyar Lányok 1942. október 3.-1943. szeptember 25.

Előszó

Részlet az 1. számból:

A pirosbabos kisasszonyok
Első fejezet.
- Daisy néni! Jaj, hát siessünk, nem leszünk készen! Még a harisnyáimat is össze kell szednem Hol a kis kézitáska? Abba akarom beszorítani ezt a strandruhát is...
Vera izgatottan jött-ment a felfordult szobában, kapkodott, türelmetlenkedett, ennélfogva sokkal inkább összezavarodott a becsomagolandó holmi, semmint rendre a bőröndökbe vándorolt volna. Daisy néni sem volt nyugodtabb, mint unokahúga. ö is idegesen dolgozott, közben mégis azt hajtogatta Verának:
- Nyugalom, angyalkám, nyugalom! Csomagolásnál első a nyugalom. Ne félj, sorra kerül minden.
De Vera nem nyugodott meg. Lecsapta a nagyszélü fehér szalmakalapot, amit éppen a kalapdobozba akart betenni és siránkozva, tehetetlenül dobta magát egy ruhákkal teli székre, úgy jajgatta:
- Nem fér bele! Látott ilyet, Daisy néni? A macska gondolta, hogy nem fog beleférni! Most mit. csináljak? Papírzacskóval csak nem utazom?
- Nyugalom, angyalkám, nyugalom, - kezdte újra Daisy néni izgatottan, de Verában éppen ettől a csillapításra szánt mondattól forrt fel a méreg.
- Nyugalom? Mikor már majd szétvet az izgatottság? Inkább azt találjuk ki, m?t csináljak ezzel az átkozott kalappal!
Daisy néni már nyitotta a száját, nyilván megint azzal a szándékkal, hogy nyugalomra inti Verát, de idejekorán odapillantott unokahuga vésztjósló villámokat lövelő szemére. Így inkább elhallgatott és néma vállvonogatással, tanácstalanul nézegette a nagykarimájú szalmakalapot. Vera fújt egy nagyot, de ő is lenyelte, amit mondani szeretett volna. Mindkettőjükben haragos türelmetlenség tombolt, egymás ellen is, a kalap ellen is, a kalapdoboz ellen is. Már-már kitört a vihar, mikor Daisy néninek kitűnő gondolata támadt:
- Tercsi! Tercsi! - kiáltott nagyot, ahelyett, hogy csöngetett volna. Pedig máskor ő szokta mondogatni, hogy előkelő házban nem ordítoznak a személyzet után, csak halkan, finoman megnyomják a csengőgombot. Vissza