Z. Soós István művészete

Fülszöveg

Z. Soós István
1900. augusztus 3-án született Nagykanizsán. Az Ipraművészeti Főiskola elvégzés után a Képzőművésztei Főiskolán folytatta tanulmányait. Aránylag fiatalon Kaposvárott telepedett le, ahol élénk részt vett a város irodalmi, művészeti életében. 1945-től éveken át a Rippl-Rónai Múzeum munkatársa.
Pályája elejétől szenvedéllyel és következetesen aknázta ki több irányú tehetségét. Rajzban, olaj-, tempera- és vízfestményben, falképekben egyaránt hatalmas életművet hozott létre, miközben formavilága magába olvasztotta a nemes értelemben vett naturalizmuson, a realizmuson, impresszionizmuson túljutva a szürrealista és abszrakt-nonfiguratív irányzatokat anélkül, hogy a művészet méltóságát és a művészet ember iránti felelősségét szem elől tévesztette volna. Bárhogyan alakult is látása és kifejező világa, mindig az értelmes ember számára alkotott, még térformái szerkesztésében is alkotói felelősség nyilvánul meg. Ugyanakkor került minden föltűnősködést. Mi sem állt tőle távolabb, mint a pop artos, happeninges műbarátpukkasztás.
A nyilvánosság előtt sem szerepelt gyakran, bár így is számos csoportos tárlaton vett részt s egyéni kiállítást is többször rendezette Budapesten és más városokban egyaránt. Munkásságát számos jeles művészeti író méltatta. Több grafikai albuma jelent meg, ezek műemléki, falu- és várostörténeti szempontból külön értékes fejezetei munkásságának. Életművét azonban ez a kiadvány próbálja bemutatni.
Mindig komolyan vette a megbízást, akár kívülről kapta, akár belső indíttatásból fakadt, bármilyen témát vagy kifejező formát választott is. Arra, hogy mily érzékenyene figyelte kora művészeti irányzatait, munkássága utolsó másfél évtizede a legkézzelfoghatóbb bizonyíték. Ekkor teljesedett ki szürrealista látásmódja és kifejező eszköztára, a korszak fekete-fehér és színes rajzaiban, valamint mértani elemekből gondosan építkező térformákban. S mindezt úgy, hogy sehol egy henye mozdulat, fölületesen odavetett vonal vagy pacni. Fák göcsörtös ágaiból, fatörzsek héjazatából, elszáradt ágak csonkjaiból, gyökereiből meseszerű emberi és állati alakzatokat formált, mitikus alakokat éppúgy megjelenítva, mint kifejezve történeti tanulságokat és erkölcsi igazságokat.
Stílusfejlődése szervesen ment végbe, minden kapkodás nélkül, divatoktól függetlenül. Túl a 60-ik életéven érte el művészete legegyénibb, szinte csak önmagára jellemző stílusát, különösképpen művészi rajzaiban, melyekben a színeket hallatlan érzékenységgel vonultatta föl, miközben olyan jelképi világot és kifejező formát teremtett, melynek révén joggal kér helyet magának az egyetemes művészettörténetben is. Vissza