Hiányjel

Előszó

Ez a kötet Zoltainé Karkovány Judit középiskolai tanárnő sok évi munkájának fájdalmas tartalmú de történetileg megbízható eredménye. A második világháború után mind Magyarországon, mind Izraelben számos hazai hitközségről készült történeti monográfia. De még mindig sok olyan, mára már elnéptelenedett gyülekezetünk van, amelynek emléke az egyre fogyó 1944 előtti kortárs szívében még él, ám a fiatalabbak ezek életéről és tevékenységéről - érthetően - már alig tudnak valamit. Ezért nagyon fontos, hogy egy-egy egykori gyülekezetről, lett légyen kicsiny vagy nagy lélekszámú, mind a magyar zsidó múlt, mind az egyetemes hazai történelem tekintetében hiteles és megbízható történeti dokumentum értékű tudományos munkák jelenjenek meg.
Szerzőnk kutatásai alapján immár eggyel több a fenti kívánalmaknak megfelelő munka. Balatonfüreden a maga idejében nem nagy lélekszáma ellenére is jelentős zsidó közösség élt és dolgozott. Tagjai rítus szerint részben a veszprémi hitközséghez tartoztak, ezek voltak a liberálisabb irányzat képviselői, míg az ortodox rítus követői önálló gyülekezetet alkottak, a gyülekezet élén a rabbival s a legfontosabb vallási intézményekkel. Amint e könyvből megtudjuk, a múlt század elején még elemi iskolát is tartottak fenn; utóbb erre már nem volt lehetőségük.
A Szerzőt köszönetünk illeti, amiért gondos kutatásával gazdagítja a magyarországi zsidó hitközségek történeti irodalmát.
Dr. Schweitzer József
Budapest, 2008. október 6. Vissza

Fülszöveg

1944 júniusának második felében - 19-én vagy 20-án - tehát a tapolcai gettót kiürítik, lakóit átszállítják a zalaegerszegi téglagyárba. Ha a BALATONFÜRED riporterének hinni lehet, a kiköltözés váratlanul érte a szerencsétleneket: az üres gettóban a „legnagyobb rendetlenség, [...] félig kész állapotban maradt a hétfői ebéd a nagy, zománcos fazekakban." (A nagy, zománcos fazekak emlegetése félreérthetetlen uszítás: nem kell sajnálkozni, emberek, a zsidók még most is, itt is bőségben élnek...)
A zalaegerszegi téglagyár rosszabb, mint a gettó: gyűjtőtábor. A megyeszékhelyen májusban felállított „szabályos'^ gettó zsúfolva van, 375 család, 1221 személy került ide a városból és az egerszegi járásból, ezért a megye többi gettójából idehurcolt embereket a két városi téglagyár területén helyezik el. A következő nyolc-tíz nap ízelítő abból, ami majd a koncentrációs táborokban vár rájuk. A csupasz földön fekszenek, tisztálkodási lehetőségük szinte semmi. Élelmezés alig, az induláskor engedélyezett 50 kg-os csomagokban otthonról hozott tartalék-élelmiszert fölélték Tapolcán. Maradék pénzüktől, elrejtett ékszereiktől - ha voltak ilyenek - most fosztják meg őket. A nőket megalázó és kínos testi motozásnak vetik alá, a tehetős vagy annak vélt férfiak az ún. „pénzverdébe" kerülnek, a téglagyár szélén álló vallatóhelyiségben verik ki belőlük, van-e még valahol félretett, elrejtett pénzük. A testi motozást (az intim testrészek, testüregek átvizsgálását) 20 szülésznő ill. ápolónő végzi, az értéktárgyak megbecsülését, felértékelését 4 ékszerész. Az előbbieknek 30, utóbbiaknak 50 pengő napidíj jár; munkadíjukat azonban még augusztus közepén sem kapják meg, a város és az államkincstár egymásnak tologatja „a zsidók elszállításával kapcsolatban" felmerült költségeket. Vissza