XXIX. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Humán Tudományi Szekció

Előszó

A magyar tudományos diákköri mozgalom, mely - legalábbis országos konferenciáit tekintve - lassan hatvan éves múlta tekint vissza, igazi hungaricumnak számít. Ilyen típusú és ilyen széles merítésű egyetemi-főiskolai diáktudományos mozgalom ugyanis tudomásunk szerint más országokban nem jött létre.
Az indulás az 1950/51-es tanévhez köthető, s olykor politikai befolyás szándékaitól is zaklatottan, de autonóm egyetemi mozgalomként, a tehetséggondozás fő és leghatékonyabb mozgásformájaként bontakozott ki hazánkban. Ez a diáktudományos mozgalom, mely a szuggesztív tudós egyéniségek, karizmatikus mesterek és az újat kereső fiatal hallgatók dinamizmusának a terméke. Önképzés, elitképzés, tudósképzés, egy alulról szerveződő bázisdemokrácia - ilyen és hasonló fogalmakat találunk a diákköri munka kapcsán. A lényeges azonban az, hogy kiemelkedő tudósok és mesterek körül kialakult serkentő, őszinte légkör varázslatos/ösztönző ereje iránt fogékony hallgatók mozgalma ez: az optimizmus, a tiszta fej, az eredetiség, a tehetség fogalmaival is leírható mozgalom, mely a felfedezés, a saját eredmények örömét nyújtja a fiatal kutatóknak - a mesterekkel való nyitott ,demokratikus, kölcsönösen ösztönző kapcsolat keretében.
A rendszerváltás után voltak nehéz pillanatok, amikor a kulturális kormányzat az előző rendszer termékeként szemlélte e mozgalmat, s érdektelenségét deklarálta ennek ügyeiben. A tudós társaságok, az akadémikusok és az egyetemek bölcsessége azonban megvédte a tehetséggondozásnak ezt a tömegmozgalmát.
Az utóbbi évek mintha hasonló érdektelenséget jeleznének a kultúrpolitika részéről. Hangzatos programok, intézmények születtek a tehetséggondozás új formáinak megteremtéséért, ám eközben az országos diákköri mozgalom helyzete nehezebbé vált, szervezete, az Országos Tudományos Diákköri Tanács (OTDT) autonómiája megszűnt, vagy legalábbis, átlagos módon korlátozták autonómiáját Vissza