Jel-kép 1981/2.

Előszó

Folyóiratunk mostani száma tekinthető akár hozzászólásnak is a profizmus kérdéséhez. Elsősorban nem is ott, ahol ankétot tartunk a sportújságírásról, s ahol a hozzászólók akarva-akaratlan beleütköznek a profi-amatőr ellentétpár különféle logikai görcseibe. Lényegesebbnek tartjuk - hiszen a Jel-Kép alapfeladatai közé tartozik -, hogy néhány egyéb cikk, közvetlen vagy közvetett formában, saját szakmánk, az újságírás, a televíziós vagy rádiós munka professzionizmusát latolgatja: Ruffy Péter szakmai vallomása éppúgy, mint Vitray többmenetes mérkőzése Adler Zsiga bácsival, vagy akár Pozsgay Imre megjegyzései a politikusról mint kommunikátorról, s a kommunikátorról mint politikusról.
A profizmus mint fogalom, mint szó, az elmúlt évtizedek vitáinak hatására nemcsak hogy a sportvilághoz kapcsolódott, de meg is keseredett a szánkban. A „professzionizmus" még a Magyar Nyelv Értelmező Szótárában is ezzel a jelentéssel szerepel: „A sportnak anyagi ellenszolgáltatásért, kenyérkeresetként való űzése." jellemző az itt idézett példamondat is (a Szótár 1961-ben jelent meg!): „Megszüntettük a professzionizmust/' A „professzionista" címszó alatt már gazdagabb jelentést találunk: „Olyan (személy), aki valamely, műkedvelőként vagy kedvtelésből is folytatható foglalatoskodást (elsősorban sportot) hivatásszerűen, megélhetésből, kenyérkeresetből űz; hivatásos." Ebbe a meghatározásba tulajdonképpen már mi is beleférünk: újságírók, rádiósok, televíziósok. S ha a „hivatás" címszóhoz lapozunk, az ottani szómagyarázat már valamennyiünk számára egyértelműen vállal hatóvá teszi a „hivatásos" megjelölést, hiszen a pálya iránti Vonzódást, a rátermettséget, a feladatot, a kötelességet, az életcélt stb. egyaránt tartalmazza.
Az újságírószakma legjobbjai valamennyien profik, hivatásosok, a szó leggazdagabb értelmében. És amikor a szakma egészén is számonkérjük, a profizmust - a közönség, ha kimondatlanul is, de nap, mint nap ezt teszi -, a szakszerűség és a felelősség együttes jelenlétét keressük, fürkésszük a cikkekben, műsorokban. Szakszerűséget, amely éppoly kemény összefüggésekben írható le, mint a mérnöki, a közgazdászi vagy a jogászi szakszerűség. Mindenféle „vadzseni" mítosz ellenére, ez tanulható sőt megtanulandó szakszerűség: az embertömegekre való szimbolikus hatás módszer, tana és etikája. A másik a felelősség: a leírt, a kimondott szó felelőssége, a tények, események, folyamatok és a közöttük levő kapcsolatok megmutatásának felelőssége. Olyan szakmai felelősség ez, amely politikai értékekben fogalmazódik meg; társadalmi elkötelezettség nélkül, a szocializmus eszméinek az egész szakmai munkát átható tudatos vállalása nélkül kiürül, sőt, felelőtlenségbe csaphat át. A mi szakmánkban éppúgy, mint másutt, szakszerűség nélkül a hivatás jószándékú amatőrködéssé válik, s ha a felelősség elemét is kilúgozzuk belőle, kontársággá fajul - a hivatás tagadásává.
A szocialista tömegkommunikáció hazai fejlődésének első szakaszában a hivatás két eleme közül a felelősség vált hangsúlyossá. A fényes szelektől a redakciók pecsétes íróasztalai mögé sodort munkás- és parasztfiatalok úgy érezték, minden leírt betűjükkel osztályukért, a nemzetért, a világért, a világforradalomért vállalnak felelősséget. Vissza