Apa

Fülszöveg

William Wharton (1925-2008) Albert Du Aime néven született Philadelphiában. Tizennyolc évesen megjárta a második világháború európai hadszínterét, majd a háború után művészettörténetből és pszichológiából szerzett diplomát a Kaliforniai Egyetemen.
1958-ban családjával Európába költözött. Hosszabb-rövidebb ideig éltek Olaszországban, Németországban és Spanyolországban is, végül Párizsban telepedtek le, és feleségével itt nevelték fel négy gyermeküket. Wharton elsősorban festőnek tartotta magát, és csak túl az ötvenen kezdett írással foglalkozni. Első regénye, a Madárka 1979-ben jelent meg, és azonnal el is nyerte a legjobb első regény az évi díját. Angolul összesen tíz könyvét adták ki: nyolc regényt és két önéletrajzi művet.
Külön érdekesség, hogy élete utolsó évtizedében is folyamatosan írt, ám ezeket a műveket kizárólag Lengyelországban olvashatták rajongói, más nyelven ugyanis nem jelent meg.
Mint Wharton legtöbb regénye, az Apa is önéletrajzi ihletésű mű. Főhőse az ötvenes éveiben járó John Tremont, a Párizsban élő festőművész, aki anyja szívrohamának hírére hazatér Los Angelesbe. Az igazi problémát nem is anyja egészségi állapota jelenti, hanem az, hogy Johnnak gondoskodnia kell magára maradt apjáról.
Az elkövetkező néhány hónap számos meglepetéssel szolgál számára, többek között teljesen új oldaláról ismeri meg apját, aki kiszabadulva felesége elnyomás alól, felfedi fia előtt titkos életét és csodálatos, szeretetreméltó személyiségét. Szakállt növeszt, kocogni kezd, felújítja a ruhatárát, sőt még a marihuánát is kipróbálja. Az otthon töltött egyszerre örömteli, fájdalmas és megrázó időszak arra készteti Johnt, hogy átértékelje szüleihez fűződő kapcsolatát, és ennek segítségével saját fia felnőtté válását is megkönnyítse.
"Talán ideje megtanulnom, hogyan kell megöregedni. Ha szerencsém van, lesz még rá húsz évem.
Valamiképpen fel kell magamat készítenem, hogy elfogadjam a testi gyengeséget, a fájdalmakat, a szellemi hanyatlást, a feledékenységet, az érzékenység, a szellemi éberség csökkenését, a rugalmasság, a tolerancia hiányát - egy sor olyan dolgot, ami határozottan ellenemre van. Fel kell készülnöm, hogy alattomban hangtompító falak emelkednek majd körém és a külvilág sürgése-forgása közé. El kell fogadnom gyermekeim szeretetének apadását; míg a végén legjobb esetben is csupán a megértésükre számíthatok. Zúgolódás nélkül le kell nyelnem azt is, amikor felnőtté cseperedett unokáim sértőnek érzik értékrendemet, miközben én viszonzásképpen az ő eszményeiktől érzem fenyegetve magam. (...)
Minden reggel öregebben ébredek majd. Mérőműszereim akadoznak az emészthetetlenül túladagolt információáradattól. Nyilván azt hiszem, a világ változott meg; gyorsabban változik, mint az én időmben, és ezért kevesebb öröme, ösztönzéssel szolgál, kevésbé ésszerűen működik, és mindent egybevetve nehezebben elfogadható. Az addig könnyű feladatok megnehezednek, a nehezek pedig megoldhatatlanná válnak.
Másfelől viszont meg kell tanulnom élni az öregség adta előnyökkel. Apa jó példa erre. Feltehetően nem sok olyat kell tennem, amihez nincs kedvem. Kivonhatom magam a nőkért, a kenyérért, a hatalomért és a presztízsért vívott harcból. Gyakorlatilag senki nem függ már tőlem. Gyermekkorom óta első ízben tudhatok meg valamit a szabadságról, arról a szabadságról, hogy önmagam lehessek." Vissza