Sajt

Előszó

Részlet a könyvből:

"Végeredményben azért írok neked, mert nagy dolgok vannak készülőben, méghozzá Van Schoonbeke úr közreműködésével. Azt is tudnod kell, hogy anyám meghalt. Természetesen kellemetlen esemény, nemcsak neki, hanem nővéreméknek is, akik majdnem halálra virrasztották magukat. Anyám öreg volt, nagyon öreg. Néha évnyi különbséggel nem is tudom megmondani milyen öreg. Tulajdonképpen nem volt beteg, hanem teljesen elnyűtt. Legidősebb nővérem, akinél lakott, jó volt hozzá. Kenyeret aprított a tejébe, gondoskodott rendszeres székletéről és adott neki hámozni való krumplit, hogy valamivel foglalkoztassa. Ő csak hámozott, mintha egy hadsereg számára hámozna. Mi is mindannyian a nővéremhez vittük a hámozni való krumplinkat és ezenkívül kapott még hámozni valót az összes szomszédoktól is, míg egyszer egy vödör meghámozott krumplit tettek elébe - mivel nem volt már más a kéznél. Amikor észrevette, kereken kijelentette: "ezek a krumplik már meg vannak hámozva." Amikor már nem tudott hámozni, mert kezei és szemei nem bírtak együttműködni, nővérem gyapjút és gyapotot adott neki szöszölni, amelyek a fekvéstől kemény gubancokká csomósodtak. Az nagyon sok porral járt és anyánk is csupa por és szösz volt feje búbjától a lábujjáig, így ment ez mindig, éjjel és nappal: bóbiskolás, szöszölés, bóbiskolás, szöszölés. Ezenkívül néha-néha egy mosoly. Isten tudja kinek szólhatott." Vissza

Fülszöveg

Buffon mondta, hogy a stílus maga az ember.
Ennél meggyőzőbben és pontosabban nem lehet. De az érzéki ember nem sokra megy egy ilyen tőmondattal amelyik ott áll mint egy modell hogy a kőfaragó megörökítse az örökkévalóság számára. Tulajdonképpen képes-e az ember szavakkal rámutatni arra, hogy végeredményben mi is a stílus? A legmagasabb stílus-feszültségből születik a tragikum. Magában az emberi sorselrendeltetésben is minden tragikus. Gondoljunk csak Jób szavaira: "A gonoszok itt abbahagyják a lázongást, nyugalmat talál az, akinek kimerült az ereje"- és ott látod lábaidnál a nyüzsgő, párzó, evő, imádkozó emberiséget, mellette a szemétdombot azok számára, akiknek utolsó görcse a csendig érkezett el. A stílus szorosan összefügg a zenével, amelyik az emberi hangból növekedett és abból az ujjongás és panasz szökkent szárba, mielőtt még a fekete és fehér létezett volna. A tragikum a mérték és harmónia átélésének a kérdése, a nyugvópontoké, az ujjongásnak, a lentóknak és gongütéseknek a váltakozása, egyszerűség és őszinteség gúnykacaja.
Itt van a tenger és fölötte a lég. Először a kék ég, mint végtelen gyönyörűség. Aki a kék légből indul ki, rendelkeznie kell azzal a képességgel, hogy a lég kék színét olyan kékre alkossa meg, mint amilyen kék a valóságban a lég még sohasem volt. A szemlélőnek rá kell döbbennie a kék égbolt különleges kékségéra anélkül, hogy mondani kellene neki: lég nagyon-nagyon kék". Hiszen neki is van lelke, amelyik érzékelteti azt vele, mert a stílus csak annak a számára megfogható, akinek lelke van.
A légnek olyan hosszan és érintetlenül kell ott lennie, míg a kékség teljesen behatol a szemlélő lelkébe. De nem sokáig, mert akkor azt gondolja: igen, az a lég kék, abból semmi sem hiányzik, most már tudom - és hátat fordít annak a légnek, hogy a fontolgatásba mélyedjen el, amelyik az ő egyéni nívóján áll. Ha pedig ő kisiklott karmaidból, akkor semmi esetre sem tudod másodszorra visszaterelni arra a helyre ahonnan néznie és megéreznie kell, még egy másik léggel sem. Vissza