Trenck pandurezredes kalandos élete

Előszó

Részlet a könyvből:

Franz von Trenck kapitány elzsibbadt lábát keményen szorítja bozontos mongol lova oldalához, megveregeti a hű állatot és egy kis döcögős vágtát csihol ki újra fáradt csontjaiból. Trenck káromkodást morzsol szét a fogai közt: hát ennek a kietlen pusztaságnak sose lesz vége?
Már három, négy hónapja úton van, úgyszólván mindég nyeregben, minden nap ugyanaz: reggel néhány kupica pálinkával önt meleget didergő testébe, aztán órákhosszat tartó lovaglás csörgő, fagyos erdőkön, befagyott mocsarakon, hófehér pusztákon át. Közben egy-egy étkezés, sűrű péppé főtt bableves, egy darab, futtában, bicskával szeletelt füstöltszalonna, és este halálosan mély alvás egy istenhátamögötti szellőzetlen paraszt-viskóban, tyúkok és röfögő disznók szomszédságában.
Először is ez a hülye távirat jött a Bug-menti csapatösszevonásokról, az a gazember, kövér Nowatta őrnagy nyomta a kezébe, aztán a Stoffel tábornoknak szóló parancs, aki Oczakowban élte világát, s még ez sem elég, Zugniefen át ahhoz a félhülye asztrachani parancsnokhoz kellett vágtatnia. Egy pár boldog nap: pálinka rogyásig, sőt bor is, és ráadásul még két-három aprószemű kalmüklány, kiket a városparancsnok ajándékba küldött el neki. És most újra vissza a Bughoz, másik úton! Trenck fürge menyétszeme végigpásztázza a síkságot, jobbról néhány zsellérházon akad meg a szeme, melyek úgy görnyednek a láthatár világos csíkja alatt, mint őskori állatok háta. A levegő csöndes, kristálytiszta... Vissza