Kínából Indiába

Előszó

Részlet a könyvből:

Aki Kínába és Tibetbe készül több éves vándorútra, hogy Belső-Ázsia sivatagjain, pusztáin és sziklás hegyei közt kényes műszerekkel földmágnességi méréseket végezzen, hosszú és gondos előkészületeket kellene tennie. Nekem azonban nagyhirtelen kellett elutaznom, hogy devizáim el ne évüljenek. Tizenkét napom jutott, hogy elhagyjam Németországot. Az egyetlen, igaz, legfontosabb tennivalóm, amit szerencsésen elintézhettem, a potsdami és niemegki csatlakozó mérések voltak. Több fontos tudományos munkát, köztük különösen az 1926-28-ban tett középázsiai földmágnességi kutató utam második (tibeti) térképkötetének sajtó alá rendezését, félbe kellett szakítanom. Ezt Kínában fejeztem be. Az utolsó térképlapot 1936 tavaszán néztem át az északnyugatkínai Tangkar városkában. Másnap már úton voltam onnan Indiába.
Az útifölszerelést jórészt már csak útközben szereztem be: a trópusi ruházatot Port Saidban, orvosságos ládákat Shanghaiban, s több más dolgot Nankingban, Szian-fu-ban, Lan-csóuban és Szi-ning-ben szedtem össze. Már arra sem volt időm, hogy a vesekúrán Németországban essem át, nem maradt más hátra, mint Svájcban vonulni el valamelyik alkalmas üdülőhelyre. Schuls-Taraspot választottam. Jó szerencsémre megismerkedtem ott egy kiváló amatőrfényképésszel, a Glarus kantonból való Brunner úrral. Ő tanított meg a Leica készülék kezelésére.
1934 július 19-én léptem át a svájci határt a Boden-tó mellett. Hat héttel később lányommal, aki egészen Brindisi-ig elkísért, Bellaggion át Velencébe utaztam. Szeptember hatodikán felszálltunk a »Conte Verde«-re. Háromnapos adriai hajó-út után, kilencedikén reggel négykor megérkeztünk Brindisibe. Búcsú és utolsó kendőlobogtatás a parton. Erika Rómán át visszatért Berlinbe. Vissza

Fülszöveg

Egy angol életrajzírótól ered a mondás, hogy a vérbeli kutatót nem érik kalandok - megfontoltsága, előrelátása megóvja a veszedelmektől. A fölfedezések története rácáfol erre a megállapításra. Világhírű földrajzi kutatók százai sodródtak bele izgalmas kalandokba, szenvedték végig a nélkülözések és viszontagságok poklát, sőt áldozták életüket a tudományért, az emberiségért kitűnő fölszerelés, gondos előkészület és bölcs magatartás csökkenti a kockázatot, de elkerülhetetlen a küzdelem a természet erőivel, mostoha éghajlattal.
W. Filchner, a hírneves német utazó, Ázsia nagy vándora, a forrongó Belső-Ázsia háborus zürzavarába bonyolódott bele óhatatlanul útvonala derekán, azon az ősi karaván-úton, amely a Hoang-ho-tól Kinai-Turkesztánon és a Kara-korum hágóin át vezet az Indus völgyébe. Megküzdött minden kiszámíthatatlan bonyodalommal, betegséggel, szolgáinak csalafintaságával, a dungán birodalom hatalmas urának bizalmatlanságával és szeszélyével. Hónapokig tétlenségre kényszerítette, keserű fogságban tarthatta ez a kegyetlen zsarnok. Filchner türelme, tapasztalata és szívóssága végül is fölülkerekedett és megnyilt börtönének ajtaja. Brit-India határára érve, megkönnyebben sóhajt föl: utazásának célját hiánytalanul megvalósított. Vissza