Wilde Oszkár

Előszó

Nem mi vagyunk azok, a kik élnek. A halottak élnek bennünk. Csak miután végigéltük a halottak életét, kezdjük a magunk életét élni. Hogy átéljük a jelent, át kellett élnünk a multat. Odisszeuszszal Trója ellen kellett csatáznunk, Nagy Sándorral, meg Caesarral, Absolonnal, Napoleonnal országokat meg városokat kellett elfoglalnunk, - gyilkolnunk kellett Brutuszszal, Caligulával, a Borgiákkal, Muratval, - szenvednünk kellett Krisztussal, az inkviziczió áldozataival és a Szent Bertalan-éj áldozataival, - uralkodnunk kellett a zsarnokokkal, engedelmeskednünk és gyűlölnünk kellett az elnyomottakat, - át kellett élnünk a háborúk és forradalmak borzalmait, - követnünk kellett a nagy felfedezőket meg feltalálókat és el kellett sajátítanunk az ő munkájuk gyümölcsét... át kellett élnünk letünt nemzedékünk örömeit és fájdalmait, jó és rossz tetteit, gondolatait és szenvedéseit.
Hogy a huszadik századdal élhessünk, élnünk kellett az előző századokkal is. Csak a tradicziókon - régi munkákon, az elődök tettein, letünt nemzedékek tapasztalatain, csak az ezernyi ezer emberszakok álmainak, illuzióinak, gondolatainak, nézeteinek meg véleményeinek birtokában emelkedhetik az ember az emberek fölé. Csak a ki mindezekkel megismerkedett, az lehet tökéletes. A ki előtt nem maradt idegen semmiféle hangulat, sem életnyilvánulás, sem szenvedély, csak az érti meg a halottakat, az érti meg a halhatatlanokat. És a holt ajkak néma suttogásából kihallszik a bölcseség problemája. Vissza