Előszó
Részlet a kötetből:
Gyanús idegenek.
A baranyavári járás fiatal esküdtje, Szirmai Ádám, könnyü kocsiján hazafelé igyekezett.
Meleg juniusi délután volt, öt óra körül járt az idő. A nyári...
Tovább
Előszó
Részlet a kötetből:
Gyanús idegenek.
A baranyavári járás fiatal esküdtje, Szirmai Ádám, könnyü kocsiján hazafelé igyekezett.
Meleg juniusi délután volt, öt óra körül járt az idő. A nyári égbolt felhőtlen egy álló hét óta. A nap nyitott kemencze módjára, kegyetlenül sütött. Mintha mély álmot aludnának a fák, egyetlen levelük sem mozdult.
- Canis mater! - mondá az esküdt, izzadó üstökét törülgetve.
Hajduja, a ki haragos zöld uniformisba volt bujtatva tetőtől-talpig, s a kit ezért a társai (meggyszin, eperszin hajdukomák,) leveli békának csúfoltak, hátra fordult a bakon.
- Hát az ott, ténsur, miféle szerzet?
Az országuton szokatlan formáju utazó hintó ődöngött. Bőrrel fedett, magas rugókon járó nehézkes alkotmány volt. Szirmai, a hogy rátekintett, tisztában volt vele, hogy messze földről jött. Német vagy Talián országból. A nagy utnak pora, szennye, sokféle viszontagsága meglátszott rajta.
- Valami idegenországbeli ur, vagy maga a császár küldöttje utazik benne, mondá az esküdt, nagy respektussal fürkészve Noénak rejtélyes bárkáját.
Vissza