Ezredvég 2005. november

Előszó

Részlet a 7. oldalról:
"Késő délután érkezett a szállodába, ledobta a bőröndjét, és belevetette magát az ismeretlen nagyváros rengetegébe. Nem tudta, merre jár, élvezte, hogy magába szívja a lüktető, rohanó, zajos város. Órákig rótta az utcákat. Közben leszállt az este, az éles körvonalak elmosódtak, az épületek mintha lebegtek volna az utcai lámpák lágy fényében. A színek is megváltoztak, fantasztikus új árnyalatokat kaptak a vöröses ragyogástól.
Egy kis hídon ment át, lent feketén csillogott a keskeny csatorna vize, amikor hirtelen bénító fáradtság tört rá. Meg kellett állnia, és a langyos vaskorlátnak támaszkodva várt néhány másodpercig. Amikor kissé magához tért, nem messze meglátott egy szobrot. A nyugati égbolton még halvány világosság derengett, kirajzolta a magasan álló alakot. Lejjebb, a talapzat körbefutó lépcsőkben folytatódott, egészen a szűk tér kockaköveiig. A lépcsőkön fiatalok üldögéltek, Hilárion leült közéjük, és kinyújtotta a lábát. Ügyes sem vetettek rá, talán csak egy pillanatra fordultak feléje a mellette ülők, azután folytatták a beszélgetést. A közelében megszólalt egy gitár. A zenész néha elvétette a hangot, olyankor elhallgatott egy pillanatra, majd megismétlődött a dallam, de a furcsán akadozó játék senkit sem zavart. Hiláriont sem, aki úgy érezte, ez a zene illik fáradtságtól eltompult érzékeihez, talán fárasztaná most, ha mesteri gitárjáték kötné le a figyelmét." Vissza