Előszó
Részlet a könyvből:
Az úton egy parasztember ballag Halasd felé, görnyedten, mezítláb, vállán átvetett csizmákkal, énekelve. A szlávos melódia lomhán nyúlik el a tó felett, át a tulsó dombokig,...
Tovább
Előszó
Részlet a könyvből:
Az úton egy parasztember ballag Halasd felé, görnyedten, mezítláb, vállán átvetett csizmákkal, énekelve. A szlávos melódia lomhán nyúlik el a tó felett, át a tulsó dombokig, körülnyújtózza őket álmosan és szürkén, mint nagy, lusta polip és vékonyodó karjai belevesznek a csudákfalvi rétek közé.
- Aj, lalala, haj lalal... aj lalala, haj lalala...
Az országút fehér szalagján, amíg szem ellát, nem mozdul egyéb. A tó tulsó oldalán valaki marhákat hajt lefelé a Csóvás felől, néha nagyot cserdít az ostorral és a hang élesen csapódik a síma víztükörre, mint a belehajított kődarab.
A szeptembervégi este bronzbarna testével ráhajol a dombokra, elterül a szürkére kopott legelőkön, sárga tarlók közé ékelt szántások fekete kockáin, puhán, asszonyosan símul hozzájuk és barnára sült meztelen lábait belógatja a tóba.
Valahol fent, a szöllőkön túl egy kopó hajt, nyafogó, vékony hangon, néha abbahagyja, aztán elkezdi megint...
Vissza