Előszó
Köszöntöm a kedves érdeklődőt, aki kíváncsian lapozgat évkönyvünkben és köszöntöm az „Ének-zenei" valamennyi régi és mai növendékét, a pedagógusokat, munkatársakat és mindenkit, aki tett azért,...
Tovább
Előszó
Köszöntöm a kedves érdeklődőt, aki kíváncsian lapozgat évkönyvünkben és köszöntöm az „Ének-zenei" valamennyi régi és mai növendékét, a pedagógusokat, munkatársakat és mindenkit, aki tett azért, hogy küzdelmes sorsú énekes iskolánk megérhette alapításának ötvenedik évét.
Talán súlyosnak, drámainak tűnik a bevezető mondat, de aki olvassa históriánkat, vagy egyszerűen csak emlékszik a „régi szép időkre" mert mindig szép volt -, az nem vitatja: csoda, hogy az iskola átvészelte hontalansága évtizedeit, oktatási rendszerünk nehezen kivédhető következményekkel járó változásait és Székesfehérvár iskolarendszerének több hullámban végrehajtott „racionalizálását". De írhatnám így is: csoda, hogy dobgéptől zúgó fülű és számítógéptől káprázó szemű világunkban a magánéletünkbe is befurakodó olcsó igénytelenség ellenére van iskola, vannak még iskolák, ahol a Kodály Zoltán által kijelölt utat járják, és vannak gyerekek, szülők - egyre többen - akik a közösségben átélt zenei élmények, örömök embernevelő hatását mindennél többre becsülik. Mi a csoda titka? A kodályi elv, amely nem veszi el a gyermektől a játékot, az éneket („Énekelne minden gyermek, ha hagynák"), sőt, a játék segítségével képességeket fejleszt, ízlést formál, műveltséget ad. A kiváló pedagógusok sora, akik kifogyhatatlan ötleteiket, hitüket, kitartásukat a * gyerekek szeretetéből merítették. És végül az ezekből természetesen következő eredmények, sikerek. Teher alatt nő a pálma - mondják, és valóban: miközben az iskola hétszer költözik más és más épületbe - melyek közül nem egy teljesen alkalmatlan oktatási feladatok ellátására H miközben nincs szertár és tornaterem, az iskola sikert sikerre halmoz: tanulmányi átlagai magasan a megyei átlag fölöttiek, kórusaival rádiófelvétel készül, versenyeket nyer, és a város zenei életében is meghatározó szerepet tölt be. Magam 1969-ben találkoztam először zeneisekkel, amikor a „Vasvári" zenei gimnazistájaként fiúhiány miatt kisegítettem a nyolcadikosok tánccsoportját. Meghatározó élmény volt!
Vissza